Hat felnőtt és egy diák kategóriában június 15-ig várják a magyarországi és határon túli filmkészítők jelentkezését a III. Hét Domb Filmfesztiválra, amelyet szeptember 9. és 15. között rendeznek meg Komlón.
Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kulturális fejlesztésekért és finanszírozásért felelős helyettes államtitkára az esemény hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: kiemelten támogatják az immár harmadik alkalommal megrendezendő filmfesztivált, amelynek megvalósítására idén 7 millió forintot biztosítottak.
Hoppál Péter miniszteri biztos hiánypótlónak nevezte a fesztivált, amelyen ezúttal Ternovszky Béla rajzfilmrendező lesz a zsűri elnöke. Új tag lesz a grémiumban Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész, mellette a zsűri tagja lesz még Thuróczy Szabolcs színművész.
Magyar Ferenc fesztiváligazgató elmondta: a kategóriák - animáció, ismeretterjesztő- és természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, nagyjátékfilm, egyéb film - első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek, míg a diákkategória győztese értékes tárgynyereményeket kap, a fesztivál fődíjasa pedig egy 1 millió forint értékű utazást nyer.