Színházi előadásokkal, koncertekkel várja a közönséget újdonságként a Bőköz Teátrum Fesztivál szeptember 12. és 21. között a Baranya vármegyei Drávacsehiben.
Az idei jubileumi, nagy sikerű tizedik Bőköz Fesztivál folytatásaként az elmúlt évben életre hívott Dráva Jazz és az Ormánság Classic programok után jött létre a Bőköz Teátrum Fesztivál a térségben. A Forrás Produkció programjainak színházi központja Drávacsehi a Horváth László Szín, a zenei eseményeknek a Népi Építészeti Program keretében felújított Orbán-ház ad otthont - áll a Bőköz Teátrum Fesztivál közleméynében.
Színes, változatos műsorral készültek a szervezők. Nyitányként, szeptember 12-én Szabó Magda Kígyómarás című művéből készült előadást láthatják a nézők a fővárosi Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciójaként. A rendező a Jászai-díjas Pataki András. Másnap érkezik a Kossuth-díjas Lakatos Mónika énekesnő és a Romengo zenekar.
Ezen a hétvégén, vasárnap Maróti Lajos Az utolsó utáni éjszaka című darabját adja elő az Esztergomi Várszínház és a Zalaegerszegi Hevesi Sándor közösen két Jászai-díjas művész Besenczi Árpád és Horányi László főszereplésével Pataki András rendezésében. Az izgalmas mű Giordano Bruno és VIII. Kelemen pápa képzeletbeli találkozásáról szól, amikor a tudós a kivégzése előtt megtudja, a világegyetem végtelenségéről vallott nézeteiben megelőzték. Mégpedig nem más, mint a pápa.
Homo Szovjetikusz címmel Pintér Károly írt és rendezett egy monodrámát Szakács Tibor főszereplésével, aki Sztálinként áll a színpadon megperzselt szárnyakkal az ítéletre várva ég és Föld között. Az előadás szeptember 19-én látható.
A Bőköz Teátrum Fesztivál keretében a jazz rajongóinak nagy örömére a Kollman Gábor Quintet szeptember 20-án ad koncertet.
A programsorozat zárásaként Péterfy-Novák Éva Egyasszony című művéből készült produkció kerül színre Szabó Regina előadásában, Lőrinc Tímea rendezésében szeptember 21-én. A történet beszél a házaséletéről, a családon belüli bántalmazásról, a küzdésről, a veszteségről, a továbblépésről és az új életről.
Még ugyanezen a napon egy különleges, intellektuális színházi élmény is várja a nézőket. A Gyulai Várszínház ősbemutatójaként Elek Tibor szerkesztésében, összeállításában került be a műsorba Márai Sándor Füves könyv - Az emberi utazás című produkció Bogdán Zsolt Jászai-díjas, kiváló-és érdemes művész, valamint Binder Károly Erkel Ferenc-díjas, érdemes művész, zongoraművész, zeneszerző előadásában a szó, a gondolat, a nagy erejű mondatok és a jazz szabadságának találkozásaként.
A fesztivál ideje alatt Gál Krisztián grafikusművész színházi plakátkiállítása látható Drávacsehiben.
A Bőköz Teátrum Fesztivál rövidesen Kémesen folytatódik.
Szíjjártó Péter hangsúlyozta, az Európai Bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg.