A Pécsi Nemzeti Színház gazdasági igazgatója a József Attila Színházban vehette át a díjat.
KÁSÁDÁCZ Erzsébet Magyar Teátrum Színházszakmai Díjat nyert!
Kásádácz Erzsébet 2018 óta látja el a Pécsi Nemzeti Színház gazdasági igazgatói feladatait. Több mint három évtizedes pénzügyi és vezetői tapasztalata biztos alapot teremt a színház átlátható és megbízható gazdasági működéséhez. Precíz, felelősségteljes munkavégzése és elkötelezettsége mindig stabil támaszt jelent a színház számára - írja a Pécsi Nemzeti Színház.
A Magyar Teátrum Színházszakmai Díjat olyan kollégának ítéli oda az Magyar Teátrumi Társaság Elnöksége aki munkájával, személyiségével és színházművészet iránti elkötelezettségével arra rászolgált, ezzel is erősítve a háttérszakmák, a színfalak mögött dolgozók megbecsülését.
A díjátadón fellépett a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Györfi Anna is.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.