2024.12.22, Vasárnap
M3-as metró: így halad a munka a Corvin-negyedben és a Semmelweis Klinikákon
Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

M3-as metró: így halad a munka a Corvin-negyedben és a Semmelweis Klinikákon

magyarepitok.hu

2020.09.25. 07:57

A SWIETELSKY munkájával a nyáron lezárt állomásokon mozgólépcsőket emelnek ki daruval, illetve szállítanak el a föld alatt, elbontják a több évtizedes burkolatokat. A munkálatok megkezdése folyamatos vonatforgalom mellett zajlik, melynek bármilyen módon való terhelését el kell kerülni, emellett pedig menekülési útvonal biztosítása is szükséges.

Rendszeresen tájékoztatunk az M3-as metró középső szakaszán (Lehel tér – Nagyvárad tér) az állomások felújításáról. Most a júliusban a SWIETELSKY Kft.-nek átadott Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokon járt fotósunk, ahol látványos változások fogadták.

 

 

Megkezdődtek a harmadik mozgólépcső bontási munkálatai is a négylépcsős Corvin-negyednél

A Corvin-negyedben most jártunk először, a kivitelező már a második mozgólépcső elbontását is befejezte. Itt összesen négy mozgólépcső van az iker lejtaknában, melyek közül a harmadik szétszerelése és elszállítása ezt követően kezdőik meg – ezt nagyrészt daruval, vagy a lejtaknákon keresztül a felszínre juttatva, illetve a metróhálózat sínjeit igénybe véve teszik meg.

 

 

Arról, hogy mindezt hogyan lehet megszervezni és véghezvinni, hamarosan videóval és külön cikkel jelentkezünk.

A lejtaknákon való munka ebből az okból is különösen fontos – nem véletlenül kezdik minden állomáson ezzel is a kivitelezést – nemcsak a mozgólépcsők elemeit, hanem a peronszinten és alatta bontott anyagokat is részben ezen keresztül szállítják el. Plusz nehézséget okoz, hogy a metróhálózaton való anyagszállításra csak éjszakánként és hétvégenként van lehetőség, melyet más vállalkozókkal való egyeztetés után megosztva lehet csak lebonyolítani.

 

 

A Corvin-negyedben jelenleg több bontási munkát is végez a SWIETELSKY (és még többet már befejeztek):

  • az aluljárószinten a falburkolatok,
  • illetve az
  • és a legtöbb gépészeti, valamint számos elektromos berendezés leszerelésének utolsó simításain dolgoznak.
  • A peronszint utasok által is frekventált területein a falburkolatok és a mennyezet bontása is elkészült.
  • A főszellőzőben a főszellőző motorok bontásra kerültek, a hangcsillapítók leszerelése pedig részlegesen megtörtént. Jelenleg a szellőzőgép alapjainak bontása zajlik.

 

 

A kábelazonosítás a jelenleg elérhető területeken már véget is ért, az üzemi részben most a legfontosabb feladat az ideiglenes áramellátás kiépítése. A kevésbé látható munkafolyamatok közül az injektálási és szigetelési munkák jelentős része elkészült a főszellőzőben.

 

Augusztus végén daruval emelték ki a Semmelweis Klinikáknál a mozgólépcső-darabokat

 

 

A Semmelweis Klinikáknál a korábban megkezdett munkákat, mint például az álmennyezetek, illetve a pillérek burkolatainak bontását folytatták a SWIETELSKY szakemberei.

Szintén tovább zajlik az előző hónapban megkezdett mozgólépcső leszerelés, már két mozgólépcsőt érint. A nagyobb vagy nehezebben darabolható elemeket augusztus 29-én a daruval emelték ki, a kiemelt darabokat teherautóra rakták, majd a BKV Kőér utcai járműtelepére szállították.

 

 

Bontás alatt van a szellőzőgépet is (itt is ideiglenes helyettesítő megoldások kialakításával) és augusztus utolsó hete óta gépalapok és válaszfalak bontásán dolgoznak ebben a gépházban. Az akkumulátortérben is számos hasonló munkafolyamatra került sor, itt még betont is bontottak. Számos más munka mellett pedig elkezdték az átépítéseket is és ideiglenes nyílászárókat is elhelyeztek.

 

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.Országos hírekmetrófelújításM3-as metrómetrófejlesztésSemmelweis KlinikákCorvin-negyed