2024.10.12, Szombat
A fiatalok a legnyitottabbak a magánegészségügyi szolgáltatások iránt egy felmérés szerint
Illusztráció, unslpash.com

A fiatalok a legnyitottabbak a magánegészségügyi szolgáltatások iránt egy felmérés szerint

MTI

2022.12.30. 13:00

A magyarok 83 százaléka vett már igénybe magánegészségügyi szolgáltatást, afiatalok pedig különösen nyitottak erre, a 30 év alattiaknál 96 százalékos ez az arány - derült ki az Ipsos közvélemény-kutató reprezentatív felméréséből, amelyet a betegbarát projekt elnevezésű új kezdeményezés számára készített.

Az MTI-hez szerdán elküldött összefoglaló szerint a koronavírus-járvány felerősítette a magánegészségügyi szolgáltatások iránti, évek óta fokozódó keresletet. A megkérdezettek 63 százaléka az elmúlt egy évben, ezen belül 49 százalék az elmúlt 6 hónapban fordult meg a magánegészségügyben. Azok között, akik az elmúlt 1 évben jártak magánellátásban, 83 százalék a 30 év alattiak aránya.

Azok, akik vettek már részt magánellátásban, utoljára leginkább vérvizsgálatokért vagy fogászati kezelésért mentek, ezek aránya 39, illetve 38 százalékos. A top 10 ellátástípus közül a harmadik helyre a nőgyógyászat került, a megkérdezettek negyede utoljára ezt a vizsgálatot vette igénybe magánúton.

Ezután következik az ultrahangvizsgálat 15 százalékkal, majd a bőrgyógyászat és vizeletvizsgálat 14-14 százalékkal. Viszonylag kevesen választották a magánellátást a képalkotó vizsgálatokért, a röntgen és az MR aránya 8, illetve 6 százalékos volt.

A nőknél egyértelműen a nőgyógyászat vezeti a toplistát, 46 százalékuk utoljára ilyen szakrendelésen járt magánegészségügyi ellátás keretében, 40 százalékuk vérvizsgálatra, 35 százalék fogászati kezelésre ment. A férfiaknál a fogászat került az első helyre 41 százalékkal, utána a vérvizsgálat és a bőrgyógyászat következik.

A kutatás szerint a válaszadók többsége az empátiát, udvariasságot, gyorsaságot és a rájuk szánt időt emelte ki a magánszolgáltatás előnyeként, azonban ebben a legmagasabb értéket mutató magánkórház sem érte el az 50 százalékos értékelést. A vizsgált 30 top egészségügyi szolgáltató eredménye 35 százalék környékén mozgott - jelezték a közleményben.

A magánellátásban korábban részt vevők elsősorban az ár-érték arányt nézik, amikor szolgáltatót választanak; 28 százalékuknak ez a fő döntési szempont, 68 százaléknál szerepel a szempontok között. A második helyre az elérhető időpont került, ez a megkérdezettek 7 százalékánál volt a legfőbb döntési szempont, és 55 százalék vette figyelembe.

A szolgáltató megközelíthetősége 49 százaléknak számít és csak 6 százaléknak ez a legfontosabb. Minden tizedik válaszadónál a személyzet hozzáállásán, illetve az alkalmazott orvosok személyén múlik leginkább, hogy melyik intézményt választja. Az interneten elérhető információkra nagyjából 3-ból 1 válaszadó hagyatkozik, ők jellemzően a szolgáltató honlapját keresik fel. A létesítmény felszereltsége és az elérhető fizetési módok viszont az utolsó helyekre szorultak.

Az online kutatást szeptember 26. és október 5. között végezte az Ipsos a 18-65 éves magyar lakosság körében, 1000 ember megkérdezésével, a minta reprezentatív nem, kor, településtípus és régió szerint.

Országos hírekegészségügyfelmérésstatisztika