Több mint 400 programmal, 190 helyszínen várják az érdeklődőket országszerte a Kulturális örökség napjai alkalmából a hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán, hozzátéve: a helyszínek közül több mint 50 olyan is van, amely egész évben csak most lesz látogatható.
Deák Krisztina felidézte, hogy a kulturális kezdeményezést mintegy négy évtizede rendezik meg Magyarországon és ötven európai országban minden év szeptember harmadik hétvégéjén.
Az év második felét felölelő, őszi-téli kulturális évadnak az egyik nyitórendezvénye ez az esemény, amely "ismert és szeretett programjává vált hazánknak" - tette hozzá.
Az idén "Utak - kapcsolatok - hálózatok" címet viseli a programsorozat, amelyben hangsúlyosan jelennek meg a közlekedéssel, a vasutakkal és a zarándokutakkal kapcsolatos helyszínek - ismertette a helyettes államtitkár.
Kiemelte, hogy a rendezvény valóban a kulturális örökségről szól; a közösségek önkéntesen csatlakozva bemutatják azokat az épületeket, azt az örökséget, amelyet féltve őriznek.
Közölte: annak ellenére, hogy a magyar műemlékállomány hányattatott sorsú, Magyarországnak szerencsére nagyon sokrétű az öröksége.
A helyettes államtitkár, aki a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is beszámolt az eseményekről, úgy fogalmazott, a Kulturális örökség napjai az elidegenedéssel szemben érdeklődésre biztatja az embereket őseink maradandó értékei iránt.
A rendezvény rámutat arra, hogy épületeink közös kincseink, amelyek az élő közösségek révén válhatnak "élő épületekké" és a nemzeti kultúra részévé - jegyezte meg Deák Krisztina.
A Kulturális örökség napjaihoz mindig csatlakoznak új helyszínek, de a megszokott helyeken is újabb programokkal és vezetett sétákkal várják az embereket országszerte - mondta, jelezve: a www.oroksegnapok.gov.hu weboldalon megtekinthető az a több mint 50 helyszín is, amelyet csak most nyitnak ki, ezek közé tartozik a budapesti Sándor-palota és a Pénzügyminisztérium is.
Kitért arra, hogy vannak regisztrációhoz kötött események; a nagyon különleges helyszínek esetében érdemes hamar regisztrálni, ugyanis ezeken rendszerint hamar betelnek a helyek.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.