2024.03.28, Csütörtök

Rangos díjat kapott a Pécsi Balett igazgatója

mti

2017.05.16. 13:58

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója kapta a Seregi-díjat. A magyar balett-történet korszakos alkotójának, Seregi László (1929-2012) emlékét őrző, 2013 óta átadott elismerésben évente egy olyan koreográfus részesülhet, aki egyéni stílust képviselve alkot maradandót a balett területén.

A Pécsi Balett MTI-hez eljutatott közleménye szerint a díj odaítéléséről kuratórium döntött, amelynek tagja az alapítását kezdeményező két táncművész, Kollár Eszter és Bán Teodóra, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, Solymosi Tamás balettigazgató, Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke és Kiss János, a Győri Balett igazgatója.

Az elismerésben a korábbi években olyan neves alkotók részesültek, mint Lukács András, Juronics Tamás, Jirí Kylián és Mihályi Gábor. Seregi László munkásságát jelképező szoborhoz, amely Krasznai János alkotása, egy felkérés is párosul az Opera részéről egy koreográfia megalkotására a következő évadban. 

A Harangozó Gyula- és Imre Zoltán-díjas, valamint Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett Vincze Balázs számára nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt dolgozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel, korábban a 2016-os újévi gálára forgatott filmet az Opera táncosaival, és együttesével rendszeres vendég az Erkel Színházban.

A Pécsi Balett legutóbb a Pas de Trois '17 részeként mutatta be legfrissebb koreográfiáját, a Bartók zenéjére készült A csodálatos mandarint - áll a közleményben.

 

Forrás: mti

AktuálisPécsi BalettbalettSeregi-díjkoreográfus