2024.10.09, Szerda

A karácsonyi vásárlási lázban is legyünk tudatos fogyasztók!

Baranya Megyei Kormányhivatal

2017.12.15. 13:03

Az ünnepekhez kapcsolódó ajándékvásárlási rohamot követően gyakran merülnek fel a termékek minőségével, jótállásával, szavatosságával kapcsolatos panaszok. A Kormányhivatal fogyasztóvédelmi szakemberei összefoglalták, mire érdemes figyelni.

Sajnos a legnagyobb örömöt is elronthatja, ha a kiválasztott karácsonyi ajándékról utólag kiderül, hogy a minősége nem megfelelő. Fontos, hogy a későbbi bosszúság elkerülése érdekében az ajándékba vett áru esetében is őrizzük meg az összes vásárlást bizonyító blokkot, nyugtát, számlát, hiszen a reklamációt csak akkor köteles a kereskedő kezelni, ha bizonyítani tudjuk, hogy az adott terméket az üzletében vásároltuk. Jótállásra kötelezett termékek esetében – blokk hiányában – a jótállási jeggyel is lehet igazolni a vásárlás tényét.

Ha a megvásárolt termékről csak a vásárlást követően – pl. a használat során – derül ki, hogy olyan hibája van, amely vásárláskor nem volt ismert, a vevő a minőségi kifogást a vásárlás helyén érvényesítheti. Ha például a megvásárolt cipő talpa a rendeltetésszerű viselés során leválik, vagy ha a kezelési útmutató szerint kimosott ruha színe, mérete megváltozik, szavatossági igénnyel léphetünk fel.

A fogyasztók a vásárlástól számított két évig, élhetnek szavatossági jogukkal. A fogyasztóknak kedvez az a rendelkezés, hogy a két éves szavatossági idő első hat hónapjában előforduló hibát úgy kell kezelni, hogy az már eladáskor is megvolt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az első fél év során vitás esetben a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy az áru az eladáskor még hibátlan volt, és a jelentkező hibát a termék rendeltetésellenes használata okozta. Hat hónap után viszont a bizonyítás terhe már a vásárlóé: neki kell igazolni, hogy vétlen a meghibásodásban, és a termék gyártási hibája miatt jelentkezett a probléma.

A szavatosságnál szigorúbb helytállást nevezzük jótállásnak, más szóval garanciának. Jótállás egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozik, amelyek körét jogszabály határozza meg. A jótállás időtartamán belül a forgalmazó garantálja, hogy a termék kifogástalanul fog működni. A jogszabályban felsorolt termékekre 10 000 forintos vételár felett a kötelező jótállás ideje egy év. Vannak olyan forgalmazók, akik – meghatározott feltételek teljesülése esetén – önként vállalnak az előírt egy éven túl is jótállást, vagy olyan termékre is biztosítanak garanciát, amelynél ez nem lenne kötelező.  A jótállási feltételeket a termék megvásárlásakor átadott jótállási jegy tartalmazza, ezért fontos annak áttanulmányozása és megőrzése. Garanciális igényünket jótállási időn belül a jótállási jegyen megjelölt szervizben vagy az eladás helyén érvényesíthetjük a jótállási jegy bemutatása mellett.

A fogyasztót szavatossági, illetve jótállási igényérvényesítés során négyféle úgynevezett szavatossági jog illeti meg: a javítási, az árleszállítási, a vételár-visszatérítési (elállási) és a csereigény. Első körben a fogyasztó javítást vagy cserét igényelhet (kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne). Az ellenszolgáltatás arányos leszállítását is lehet igényelni, a vevő a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja. A szerződéstől elállni, illetve vételár-visszatérítést kérni azonban jelentéktelen hiba miatt nem lehet.

Amennyiben a fogyasztó a vásárlástól számított három munkanapon belül érvényesíteni kívánja csereigényét egy tartós fogyasztási cikk esetében olyan hiba miatt, amely a rendeltetésszerű használatot akadályozza, a kereskedő nem választhatja a termék kijavítását, hanem köteles azt előzetes vizsgálat nélkül cserélni. Téves viszont az – a köztudatban élő – információ, miszerint a kereskedő három munkanapon belül köteles visszavásárolni a hibátlan terméket is. Ilyen jogszabályi kötelezettsége a kereskedőnek nincsen. Karácsonyi ajándék vásárlásakor ugyanakkor gyakran felmerül az ajánlat, hogy a hibátlan, de valamilyen okból felesleges terméket (nem jó a méret, nem tetszik az ajándék, kettőt kapott belőle valaki) egy bizonyos időn belül a vásárló visszaviheti az üzletbe. Ennek részleteiről azonban a vásárlás alkalmával mindenképpen érdemes pontosan tájékozódni, és a visszavételi ajánlatot a nyugtára is feljegyeztetni.

Karácsony előtt sokan vásárolnak webáruházakból. Online vásárláskor fontos tudni, hogy a fogyasztó a termék kézhezvételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a vásárlástól, akár minőségileg kifogástalan termék esetében is. Az elállási szándékot már a termék kézhezvétele, a csomag átvétele előtt is be lehet jelenteni. Amennyiben azonban a fogyasztó a terméket átveszi, úgy elállás esetén a termék visszajuttatásának költsége őt terheli.

AktuálisKarácsonyfogyasztóvédelemvásárlásjótállásszavatosság