2024.04.19, Péntek

Átadták a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont új tornacsarnokát

pecsiegyhazmegye.hu

2018.10.27. 16:00

Átadták a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Mór Iskolaközpont új tornacsarnokát, valamint az iskola felújított, kibővített tantermeit. Szent Mór, az egyházmegye társvédőszentje emléknapján a közös ünneplésben részt vett és az új tereket megáldotta Michael August Blume apostoli nuncius.

Udvardy György megyéspüspök köszöntő beszédében a Pécsi Egyházmegye idei jelmondatára, „Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette” irányította a figyelmet, hiszen, mint mondta, a tornacsarnok felépülése ennek a szentírási mondatnak erővel megjelenő valósága. „A csarnok nem csak funkciót tölt be, hanem a teljes ember nevelését szolgáló lehetőség és feltétel. A keresztény nevelést szolgálja, a Krisztus általi ember megismerését, a Lélek szerint élő ember megszületését” – fogalmazott Udvardy György, aki az ünnepen a beruházás költségeiről is pontos tájékoztatást adott: az oktatási intézmény fejlesztésére fordított összeg 1 864 000 000 forint, amelyből az építési munkák kivitelezésére 1 614 000 000 forintot, az eszközbeszerzésre 250 000 000 forintot fordítottak. Az anyagi feltételeket uniós pályázati forrásból, kormányzati támogatásból és saját erőből sikerült megteremteni.

 

 

A megyéspüspök azt is elmondta, hogy a Káptalan utcában zajló az óvodaépítéssel az Egyházmegye szeretne egy olyan központot kialakítani, amelyben a szülők bizalmát meghálálva a kisgyermek kortól az érettségiig, vagy – a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolának köszönhetően – akár a diploma megszerzéséig egy jól körülhatárolt helyen, egymáshoz közel álló épületekben tanulhatnak gyermekeik. Beszélt az Egyházmegye más területein zajló beruházásokról is, mint mondta, Komlón végéhez közeledik az iskolafelújítás, de Pakson, Tamásiban, Szekszárdon, Mohácson is szeretne az Egyházmegye előre haladni terveinek megvalósításában. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik merték megálmodni a jövőt, és akik munkájukkal, áldozatvállalásukkal, segítő jószándékkal hozzájárultak a megvalósítás sikeréhez. „Hiszem azt, hogy ez az épület és benne a lelkek, az aktivitás, a növekedés, az erőfeszítés, az egymás segítése érték a jövő számára, a város és az egyetem számára is. Hisszük, hogy Krisztust ismerő, felkészült, felelősséget vállaló, szolidáris emberek növekednek itt” – tette hozzá.

Az átadó ünnepségről bővebben a Pécsi Egyházmegye oldalán olvashat.

PécsAktuálisBaranya megyePécsi EgyházmegyeSzent Mór Katolikus Iskolaközponttornacsarnok