A minap hullott kiadós csapadék nem hiányzott a Deák tér rekonstrukcióját, átépítését végző vállalkozóknak, de alkalmazkodni kell a körülményekhez, a munka folytatódik.
Van viszont, ami már befejeződött e fejlesztés területén: friss beton mutatja, hogy a vízmedence alapozási teendői megtörténtek, a további borítórétegek a közeljövőben kerülnek a helyükre.
Mint ismert, a belváros e frekventált részének felújításán túl részben a közlekedés is megváltozik errefelé, hiszen a Dózsa György utcát a jövőben összekötik a Szent István utcával. Ennek munkálatai szintén javában zajlanak, a majdan a Kossuth Filmszínház és a Mohácsi Rendőrkapitányság épülete előtt húzódó úttest alépítményeit készítik napok óta. Ugyanitt számos parkolóhelyet is kialakítanak a gépjárművel érkezők számára.



Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.