A Szigetváron megtartott bűnmegelőzési rendezvényen több mint százan vettek részt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szigetvári Rendőrkapitányság munkatársainak szervezésében a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat 2019. szeptember 24-én a szigetvári Vígadóban tartottak előadást, amelyen a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek, valamint az intézmény gyermekvédelmi szakdolgozói vettek részt.
A Kiállok érted - komplex társadalom-érzékenyítő és preventív pilot program a Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában indulhatott el 2015-ben.
A projekt az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével valósult meg, amelynek célja a gyermekotthonban élő gyermekek és környezetük, továbbá a velük foglalkozó szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire - az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelem működéséig.
A történetben Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre. Az a tervük, hogy továbbmennek Hollandiába. Sunny épp most szökött meg egy gyermekotthonból. Ahogy a vonat halad, úgy mosódik el a mese és a valóság határa. Kitty, Sunny és Marlenka története a színpadon találkozik, meséjük szegénységről, kiszolgáltatottságról, szeretethiányról és sorsszerűségről beszél, és talán ad némi reményt.
Az esetek többségében a kizsákmányolás önkéntes beleegyezéssel kezdődik, amely az emberi érzékenységre épít. Keltsen gyanút Önben is egy olyan álláshirdetés, amelyből nem derül ki a hirdető cég neve!
Legyen óvatos, ha a külföldi munkavállalást úgy propagálják, hogy az állás betöltésének nem feltétele az idegen nyelv tudása!
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.