2019.10.20, Vasárnap

Hirdetés

Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Végső búcsút vettek Szekó József mohácsi polgármestertől

MTI

2019.10.05. 20:00

Végső búcsút vettek Szekó Józseftől, Mohács tragikus hirtelenséggel elhunyt Fidesz-KDNP-s polgármesterétől szombaton a baranyai város római katolikus temetőjében.

Hirdetés

A gyászszertartáson, amelyet Udvardy György veszprémi érsek vezetett, részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, több kormányzati szereplő, valamint jelenlegi és volt országgyűlési képviselők. Eljöttek Mohács hét testvérvárosának delegáltjai is, hogy a több ezer mohácsival együtt búcsúzzanak a volt városvezetőtől.

Csizmadia Csaba, a város alpolgármestere méltatásában kifejtette, Szekó József 1998-tól napjainkig, öt választási cikluson át Mohács város polgármestereként dolgozott, e "tisztség maradéktalan ellátását elsődleges feladatának tekintette, a város érdekeit tartotta mindig szem előtt".

Az alpolgármester kiemelte: a városvezető tevékenységének köszönhetően "a depressziós hangulatú, zsugorodó gazdaságú, csökkent presztízsű településből sikerült egy pozitív jövőképű, öntudatos, fejlődő, egyre élhetőbb és megbecsült várost kialakítani". Neki is köszönhető, hogy az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára felkerült a mohácsi busójárás - tette hozzá.

Csizmadia Csaba elmondta: Szekó József munkássága alatt a város vagyona tizenötszörösére növekedett, a településen 25 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Középületek, iskolák, óvodák, a bölcsőde, a múzeum, a piac, sport- és kulturális központok, szabadidő-, lakó- és ipari parkok, a kórház, az alapellátó rendelő, a kompkikötő, kerékpár- és közúthálózat, az uszoda és termálfürdő, szociális otthonok és szociális bérlakások felújítása, fejlesztése fűződik nevéhez - sorolta.

Udvardy György veszprémi érsek beszédében úgy fogalmazott, Szekó Józsefnek "készsége volt a jóra, az igazra, a segítségre, a közösség szolgálatára, a jövőre, a betegségekkel való küzdelemre." Építeni és fejleszteni akarta a várost halála napjáig - mondta.

A volt városvezetőt a mohácsi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.

Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember 27-én, életének 65. évében hunyt el tragikus körülmények között. A Mohácsot 1998 óta polgármesterként irányító, 2010 és 2014 között a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjában országgyűlési képviselőként, valamint 2007 és 2010, illetve 2014 és 2019 között a Baranya megyei közgyűlés tagjaként is dolgozó városvezetőt az önkormányzat saját halottjának tekinti.

Szekó József 1954. december 21-én született Mohácson, tanulmányai során vegyipari-gépész mérnök, műszaki tanár és közgazdasági szakokleveles menedzser képesítéseket szerzett. Feleségét, két felnőtt lányát, édesanyját hagyta hátra.

Munkája során a többi között a mohácsi farostlemezgyár művezetőjeként, a Dunántúli Regionális Vízmű vezetőjeként, később az önkormányzat saját tulajdonú gazdasági társaságainál vezető beosztásban dolgozott 1998-ig, polgármesterré választásáig.

Szekó József több más elismerés mellett 2003-ban a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztje, 2014-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Családja a város hivatalos honlapján elhelyezett kérésében arra kérte a megemlékezőket, hogy a koszorú vagy virág vásárlására szánt összegeket ajánlják fel Szekó József "szívügyévé váló", a mohácsi csata 500. évfordulójára a Fogadalmi templomba szánt 500 kilogrammos nagyharang elkészítésére.

AktuálisSzekó József MohácsBaranya megyegyászszertartás