Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Baranya Megyei Kormányhivatal közös szervezésében ingyenes egészségügyi szűréseken vehetett részt a lakosság Drávaiványi és Piskó településeken.
A Nemzeti Népegészségügyi Stratégia célja az egészségtudatosság erősítése és a megelőzés népszerűsítése. Ennek egyik kiemelt országos programja a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” kampány, amely a kis lélekszámú és a közlekedési adottságok miatt elszigetelt településeken teszi könnyen és gyorsan elérhetővé a vizsgálatokat.
Az érdeklődők a szűrőbuszokon hozzáértő egészségügyi szakemberekkel és széleskörű vizsgálatokkal találkozhattak. Az általános állapotfelmérés mellett nőgyógyászati, bőrgyógyászati, belgyógyászati, kardiológiai szűrések zajlottak, de lehetőség volt vastagbélszűrésre is a mintavételi egységcsomagok átvételével. Drávaiványiból, Piskóról és a környező településekről több százan vettek részt a programban.
A szervezésben részt vevő Baranya Megyei Kormányhivatal a kormányablakbusz nyújtotta ügyintézésekkel, míg a Máltai szeretetszolgálat a gyermekek szemészeti szűrővizsgálatával segítette a falvakban élőket.
Több évtizede szükség volna már a Nyíregyházáról északnyugatra kivezető főút és a Budapest-Záhony vasút keresztezésének rendezésére. A közlekedési és beruházási miniszter friss bejelentése alapján leporolják a projektet.