A kutatás elsősorban a szívelégtelenség vizsgálatát célozta meg, de a kifejlesztett vegyületek között két, a rákterápiában használható új vegyületet is találtak.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 1,2 milliárd forintos támogatásával folytatódik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mitokondriális betegségek gyógyítására irányuló kutatási programja - közölte az intézmény. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 Egészség alprogramjának keretében kapott újabb négy évre támogatást.
Az egyetem a közleményben Kollár László projektvezetőt idézve azt írta: a mitokondriumnak, azaz a humán sejt energiatermelésért felelős egységének kutatása azért rendkívüli jelentőségű, mert sok betegség hátterében e sejtalkotó működési zavara húzódik meg.
Ezek közé tartoznak egyes daganatos, szív-érrendszeri betegségek, de idegrendszeri, gyulladásos és más betegségek mögött is állhat ilyen működészavar.
"A kutatómunka az új vegyületek különböző, nagy hatékonyságú, környezetbarát eszközökkel történő szintézisétől és teljes körű jellemzésétől a biokémiai kutatásokon át a klinikai vizsgálatokig terjed" - írták. A kutatás elsősorban a szívelégtelenség vizsgálatát célozta meg, de a kifejlesztett vegyületek között két, a rákterápiában használható új vegyületet is találtak.
A projektben a PTE Általános Orvostudományi Kara, a Természettudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, valamint a Klinikai Központ több mint száz kutatója vesz részt.
A projektvezető professzor hangsúlyozta: a kutatás jelentősége, hogy a kifejlesztendő terápiás eljárások egyes daganatos, valamint szív-érrendszeri betegségek esetében életeket hosszabbíthatnak vagy menthetnek meg, de van esély a korábbi, drága beavatkozások kevésbé költséges terápiával való kiváltására is.
Az MKIF-nek nincs tudomása másik olyan eljárásról az M6-os autópálya üzemeltetésével kapcsolatban, ami alapján összehasonlítható lenne az ő ajánlatuk. Az előző kormány a legmagasabb szintű üzemetetésére és felújítására kért ajánlatot a résztvevőktől, a Társaság erre adott ajánlatot.