Az elismerést Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója adta át.
2025. szeptember 20-án, A Pál utcai fiúk bemutató előadása előtt vehette át a díjat a Pécsi Nemzeti Színház színésze.
A díjat Szendrő József, a legendás direktor és színművész emlékére Máthé Erzsi, Szendrő első felesége és Lengyel György, színházunk akkori igazgatója alapította 1991-ben. A szabályzat szerint a színművészek titkos szavazással döntik el, hogy mely kollégájuk nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt az elmúlt évad során.
Három nyíregyházi vállalkozás versenyzett a közel nettó 300 millió forintos megbízásért, amelyet végül a Raskett Kft. nyert el. A kivitelező a stadion tetőszerkezetén napelemes kiserőművet, a lelátó alatt pedig akkumulátoros energiatárolót alakíthat ki.