A fővárosi 3-as metróvonal középső szakaszán két hónapja tartanak a rekonstrukciós munkálatok az Arany János utca és Ferenciek tere metróállomásokon a SWIETELSKY kivitelezésében, azonban már a belváros több pontján is elkezdődtek az előkészületek a folytatáshoz.
Március elején adták át a hármas metró középső szakaszán az állomásokat építő SWIETELSKY Kft.-nek a Ferenciek tere és az Arany János utca megállókat Budapesten. Most a beruházó BKV közölt értesítést a projektek előrehaladásáról.
Mint elmondták, mindkét állomás utasforgalmi és üzemi területein továbbra is elsősorban bontási munkákat végeznek: a mozgólépcsők elbontása a leglátványosabb változás. Az óriási méretű, több tonnás alkatrészeket és szerkezeteket gyakran daruval emelik a felszínre és közúton szállítják el, a kisebb bontott anyagok továbbra is hétvégén és vasúton jutnak el a BKV Zrt. Kőér utcai remízébe.
Beszámoltak arról is, hogy az Arany János utca jellegzetes falburkolatát eltávolították, ami alatt számok és betűk kezdtek kirajzolódni. Napokig tartott, mire fény derült a megfejthetetlennek tűnő kódolásra. Végül a megoldást egy tapasztalt mérnöktől tudták meg, aki emlékezett a rejtélyes jelekre.
Az állomás építésekor, 40 éve egy akkor különlegesnek számító eljárással a helyszínen öntötték ki a betonelemeket, és mint az építőkocka darabjait állították össze a peron falszerkezetét, a számok és betűk pedig az elemek nagyságát és helyzetét jelölik.
A BKV közölte azt is, a Deák Ferenc téren elkerített építési területen az akadálymentesítés előkészületei zajlanak. Az Erzsébet térre tervezett, de végül nem ott felépített új Nemzeti Színház kivitelezésekor, az 1990-es évek végén az alapot, valamint a csatlakozó közmű-, akna- és járatrendszert kialakították, és elkészült egy felvonóakna is a 3-as metróhoz.
A metrófelújítás során a födém elbontásával kezdetét vette a feltárás, a későbbiekben pedig itt kap helyet az akadálymentes elérést biztosító liftes felszíni kapcsolat.
A BKV közleménye szerint a Semmelweis Klinikák, Corvin-negyed és Ferenciek tere megállókon kívül a Kálvin tér és Deák Ferenc tér metróállomások környezetében is elindultak a közműkiváltások, vízvezeték-építések és -cserék, valamint új csatornabekötések zajlanak.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.