2024.03.29, Péntek

Kínai hallgatóknak rendez nyári egyetemet a Pécsi Tudományegyetem

pte.hu

2017.07.12. 15:23

2017. július 10. - augusztus 4. között a Külügyi Igazgatóság és a Bölcsészettudományi Kar együttműködésével egyedülálló nyári egyetem kerül megrendezésre a Pécsi Tudományegyetemen.

A Külügyi Igazgatóság megkezdte a Pécsi Tudományegyetem Nemzetköziesítési Programjában kitűzött Nyári Trimeszter megvalósítását. 

A programban 35 kínai hallgató vesz részt, akik a Hangzhou Normal University-ről érkeztek és anglisztikát valamint neveléstudományt tanulnak a négy hét során. Az akadémiai programokat a Bölcsészettudományi Kar biztosítja, míg a szabadidős programokat valamint a nyári egyetem teljes körű szervezését a Külügyi Igazgatóság végzi.

A nyári egyetem nyitó rendezvényére 2017. július 10-én került sor a BTK Kari Tanácstermében. A rendezvényen Dr. Bognárné Erdős Márta dékánhelyettes asszony köszöntötte a nyári egyetem résztvevőit, majd Dr. Pozsgai Gyöngyi, a Külügyi Igazgatóság munkatársa mutatta be az egyetemet és ismertette a programot. A kínai hallgatókat ittlétük során a PTE magyar és kínai hallgatóiból álló mentorcsapat segíti.

 

Forrás: pte.hu

AktuálisPécsi TudományegyetemfelsőoktatásKínanyári egyetem