Több vagy, ha adsz! – 72 óra kompromisszum nélkül Baranyában

Több vagy, ha adsz! – 72 óra kompromisszum nélkül Baranyában

www.pecsiegyhazmegye.hu

2017.10.18. 11:44

Október második hétvégéjén szervezték meg országosan, így Baranyában is a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű programot, amelyre a megyében mintegy 300-an jelentkeztek. Többségük most először vesz részt az akcióban.

Hirdetés

Idén tizedik alkalommal rendezték meg Magyarországon a 72 óra kompromisszumok nélkül akciót október 13-15. között. Az önkéntességre hívó rendezvénnyel elsősorban a fiatalokat, középiskolásokat és egyetemistákat szólítottak meg. A fiatalok nem tudták előre, milyen tevékenységbe tudnak bekapcsolódni, így valóban kompromisszumok, fenntartások nélkül végeztek a közösség számára hasznos munkát.

 

 

Baranya megyében közel háromszázan jelentkeztek a háromnapos programra. A nyitóredezvényt a Dóm Kőtárban tartották csütörtökön este, ahol Udvardy György pécsi megyéspüspök így bátorította az önkénteseket:

„Amikor arra figyelsz, hogy a másiknak mi lenne jó, mégpedig úgy, ahogy az neki jó, akkor azt veszed észre, hogy elkezdesz növekedni. Lelkesedéssel tudtok odaállni és szolgálni a feladatokhoz. Ezt az örömöt szeretném tőletek kérni, hogy ezt tudjátok jelenvalóvá tenni a szolgálat során.”

 

 

Pécsett a Szent Mór Iskolaközpont diákjai szendvicset készítettek a hajléktalanoknak, a Collegium Seraphicum lakói az épületet és az udvart szépítették, Kertvárosban pedig a Mosolymanó Egyesülettel együttműködve a Kodolányi utcai dühöngő erősen rozsdás kerítését festették le a jelentkezők.

 

 

Mohácson harminc fiatal hat helyszínen végzett önkéntes munkát. A temetőben kertimunkát végeztek, rendszerezték a Sipos István Plébániai Könyvtár állományát, valamint kitakarították egy környékbeli község templomát is, ahol rendre figyelő időseknek hathatós segítséget jelentett a fiatalok ereje és precizitása. Egy csoport pedig a mohácsi Katolikus Karitász új épületében segített. Az önkénteskedő fiatalok egy része egy idős néninek segített a téli tüzelőfa aprításában és elpakolásában, egy másik csoport tagjai szociális otthonba látogattak el, ahol minőségi időt tölthettek az idősekkel. Dallos Tamás mohácsi káplán, aki maga is részt vett az akcióban, így fogalmazott:

„Világunkban, amely sok szempontból egyre egoistábbá válik, jó megtapasztalni az igazságot, ami az idei év mottója: Több vagy, ha adsz. Aki nyitott szemmel jár a világban, hamar észreveheti környezetében, hogy a legtöbb ember rászoruló: egy mosolyra, egy bíztató szóra, nyitott fülre, minőségi időre, vagy éppen fizikai segítségnyújtásra van szükségünk.”

A 72 óra kompromisszum nélkül akció Németországban indult 2002-ben. 2004-ben az osztrák rendezvényt ismerte meg az MKPK Ifjúsági bizottságának referense, az ő javaslatára hirdették meg Magyarországon is az idén tízéves programot. A Pécsi Egyházmegyében 332 önkéntes 25 projekt megvalósulásához járult hozzá 2017-ben a PécsiKatifi, azaz az ifjúsági referatúra szervezésében.

 

Galéria

PécsPécsi Egyházmegye Mohács72 óra kompromisszum nélkül akcióönkéntességfiatalok