2024.03.28, Csütörtök

Pécsett is találkozhatunk az Arany medve-díjas film alkotóival

mti

2017.03.02. 16:34

Már elővételben is hatalmas az érdeklődés az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmre. A hazai mozikban országosan csütörtöktől látható Enyedi Ildikó filmje, akit az alkotók Pécsre személyesen is elkísérnek.

Az elmúlt napokban több moziban hatalmas érdeklődés mellett premier előtt vetítették a filmet, az elővásárlásokkal együtt immár 5000 jegy kelt el - olvasható a szervezők az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Mint felidézik, Enyedi Ildikó szerelmesfilmje, a Testről és lélekről magyarországi díszbemutatójával nyílt a vasárnapig tartó 3. Magyar Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legfontosabb díjával kitüntetett Testről és lélekről alkotói - köztük Enyedi Ildikó rendező - országos turnéra indulnak és közönségtalálkozóval egybekötött vetítéseken vesznek részt, a főváros mellett többek között Pécsett, Szentendrén, Szolnokon, Szegeden, Kecskeméten, Hajdúnánáson, Debrecenben és Székesfehérváron.

A Testről és lélekről az Arany Medve mellett a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is elnyerte a Berlinalén.

A film főszereplője a Katona József Színház tagja, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza dramaturg, műfordító, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

Az alkotás az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producere Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté.

A filmet Magyarországon a Mozinet forgalmazza, a világforgalmazó a berlini Films Boutique.

PécsKultúraEnyedi IldikóArany medve-díjközönségtalálkozóTestről és lélekről