Újra Kollár Lajost választották a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének. Erről március 30-án döntött a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) közgyűlése.
Az érsebész professzor, aki egyetlen jelölt volt a posztra, 2013 óta vezeti a szövetséget.
Kollár Lajos a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának társprofesszora, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Komplex Sport Teljesítménydiagnosztikai és Fizioterápiás Kutatóközpontjának vezetője.
Az MVSZ elnöke, akit 2016-ban a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjével tüntettek ki, fiatal kora óta vitorlázik, versenyez, a Tabu nevű klasszikus 40-es cirkáló tulajdonosa és kormányosa.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.