2018.12.15, Szombat

Hirdetés

Megújult orvosi rendelőben várják a márokiakat
baranya.hu

Megújult orvosi rendelőben várják a márokiakat

baranya.hu

2018.10.01. 15:30

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló beruházásra több, mint húsz millió forintot nyert az önkormányzat.

Hirdetés

Márok kis zsáktelepülés 460 lakossal, két orvos rendel heti két napot. Sok az idős ember, akik rendszeresen járnak orvoshoz, ezért is örülnek a településen a felújításnak. A hivatalos megnyitó ünnepségen Madaras Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta:

 

  • A megyei önkormányzat egyik fontos feladata, hogy a kisebb településeken élők életkörülményeit is javítsa, és éppen erre ad lehetőséget a TOP egészségprogramja, amelynek keretében a kisebb rendelőket, egészségházakat újítjuk fel. Nagyon fontos, hogy helyben legyenek a szolgáltatások, hogy ezzel is helyben tudjuk tartani az itt élőket.  Ehhez szorosan kapcsolódik a befektetés-ösztönző programunk is, amelynek keretében szeretnénk a baranyai kistelepülésekre 20-50 fős cégeket idevonzani, és ebben a hasonló beruházások is nagyban segítenek bennünket. 

 

Az épületet hőszigetelték, kívül-belül felújították, az ajtókat, ablakokat műanyag nyílászárókra cserélték, és megújultak a mosdók is. Napelemes rendszert építettek ki, a megújuló energiával működik a villamossági rendszer, a vízmelegítés és a tartalék fűtésrendszer. A két rendelőben a bútorokat is kicserélték. A pályázat orvosi műszerek beszerzésére is lehetőséget adott: defibrillátor, beépített vérnyomásmérővel rendelkező EKG készülék és egy vérnyomásmérő készülék könnyíti mostantól az orvosok munkáját. 

  • Az egészségügy az egyik legnagyobb és legfontosabb közszolgáltatás, hiszen mindannyiunkat érint, és ezen belül különösen fontos a háziorvosi szolgálat, ami az egész ellátás alapja. A beteg és az orvos találkozása itt történik meg először, és sokszor ezzel megelőzhető a kórházi ellátás, ezért ezt a rendszert kezdte el fejleszteni a kormány. Fontos, hogy az apró települések kicsi intézményei is megújuljanak. 104 településből álló körzetemből sok helyen történik ilyen fejlesztés – tette hozzá Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője.

 

Az orvosi rendelők felújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 1,04 milliárd forint forrás áll rendelkezésre.

Galéria

Baranya megyefelújításTOPMárokorvosi rendelő