2024.03.29, Péntek

Pécsen láthatjuk először a szigetvári Szulejmán-kutatásról készült filmet

mti

2017.04.14. 11:13

A pécsi Apolló Moziban tartják csütörtökön a Szász István rendezésében elkészült, a Szigetvár melletti Szulejmán-sírkomplexum feltárását bemutató, mintegy félórás dokumentumfilm premierjét - közölte Pap Norbert, a feltárás vezetője, a film producere szerdán az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója hangsúlyozta: a Szulejmán szultán sírkápolnája nyomában című produkció első fele a türbe felfedezését, annak módszertanát járja körül, második része pedig kutatási eredmények fogadtatását, valamint az "óriási érdeklődést" mutatja meg.

Pap Norbert felidézte, hogy a 2012-ben indult, napjainkig is tartó munkálatokról a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával megvalósult produkció mellett eddig hat film és televíziós program készült, a témát mások mellett a Travel Channel, a ZDF History, a Discovery Channel, az M5 és a horvát televízió is feldolgozta.

"Mivel példátlan, hogy olyan sok film készüljön egy magyar tudományos projektről külföldön, ezért döntöttük el, hogy készítünk egy magyart is, amely a kutatókat emberi sajátosságokkal felruházva és nem absztrakt, mitikus szereplőként mutatja be. Ez lehetőséget adott arra, hogy olyan háttérinformációkat is képre vigyünk, amelyek eddig rejtve maradtak, például azokat a vitákat, amelyek a közéletben keletkeztek" - fogalmazott.

A film a kutatásban résztvevők és narrátor segítségével eleveníti fel, hogy miképpen született meg a feltárás programja. Bemutatja egyúttal annak közéleti, gazdasági és politikai vonatkozásait, illetve azt is, hogy milyen dimenziókat "ért meg" a nemzetközi nyilvánosságban.

A film szereplői a PTE kutatói, valamint magyar és török közéleti személyiségek; abban megszólal mások mellett Hóvári János, a Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság elnöke, Feridun Emecen török professzor, Vass Péter, Szigetvár polgármestere, Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA-BTK) főigazgatója - ismertette az MTI-nek eljuttatott írásos összefoglaló.

Mint kitértek rá, a filmben drónfelvételeket, exkluzív fotókat, történeti ábrákat és a kutatási anyagokat, illetve animációkat is láthat a közönség.

A következő vetítést április 21-én tartják az MTA-n, majd május 21-én az ELTE Gólyavár rendezvényházában - részletezte Pap Norbert, aki hozzátette: az alkotás meghívást kapott Debrecenbe, Tatára és Mohácsra, illetve külföldi vetítéseket is terveznek.

Pap Norbert az MTI érdeklődésére beszámolt arról is, hogy a múlt héten került nyomdába a kutatási eredményeket 300 oldalon, színes ábrákkal bemutató könyvük, amelyben tíz szerző tizenegy tanulmányát publikálják.

 

Forrás: MTI

PécsKultúraSzigetvárfilmtörténelemrégészetSzulejmán-sírkomplexum