2020.10.22, Csütörtök
Történész: az erőviszonyok alapján a magyar sereg nem győzhetett Mohácsnál
pixabay - illusztráció

Történész: az erőviszonyok alapján a magyar sereg nem győzhetett Mohácsnál

MTI

2018.09.01. 08:45

Fodor Pál történész, turkológus szerint a mohácsi csatában az erőviszonyok alapján akkor is veszített volna a magyar sereg, ha mindenki tökéletesen, száz százalékig teljesíti a kötelességét és erkölcsileg is teljességgel feddhetetlen.

Hirdetés

Fodor Pált, aki a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója is, csütörtökön az M1 aktuális csatornán a mohácsi csata 492. évfordulójáról kérdezték. Úgy fogalmazott: volt egy nagyhatalom, amely támadást intézett Európa és Közép-Európa ellen, és ez a nagyhatalom "tízszeres túlerőben volt" Magyarországgal szemben, amelynek egyre kevesebb támogatója akadt.

Elmondta: a témával kapcsolatos kutatásuk a Jagelló-kortól, 1490-92-től indul, és 1541-ig, Buda oszmán elfoglalásáig tart. Ebbe a korszakba illesztve szeretnék jelentőségének megfelelően megvilágítani a mohácsi csatát - fogalmazott, hozzátéve: tanulmányköteteket, monográfiákat és ismeretterjesztő anyagokat terveznek közzétenni ezekről az évtizedekről.

Fodor Pál hangsúlyozta: bár az utóbbi időben többen fölvetették, hogy a magyar vezető réteg kétharmada nem jelent meg a csatánál, tehát elárulta országát, minden jel arra mutat, hogy ennek ellenkezője igaz; akinek ott kellett lennie, az ott volt, "és vitézül küzdött, mert tudta, mi a tét".

KultúraBaranya megyeMTAmohácsi csata Mohácsmagyar seregerőviszonyok