2018.08.29
Több mint 200 baranyai zenekedvelő felnőtt és gyermek vehet részt ingyen az Oscar-díjas Gustavo Santaolalla pécsi koncertjén pénteken, a Kodály Központban - közölte a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) kedden az MTI-vel.
2018.08.28
Mintegy harminc produkcióval, köztük kilenc saját darabbal, ebből egy új bemutatóval és számtalan vendégelőadással várja a közönséget a Pécsi Harmadik Színház (PHSZ) a 2018/19-es évadban - hangzott el a Moravetz Produckió fenntartásában működő teátrumban rendezett hétfői sajtótájékoztatón.
2018.08.23
Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb művészeti idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház
2018.08.05
A 40 fős Pécsi Egyetemi Kórus 2018. július 18-29. között sikeres turnén vett részt Kínában. Mint kiemelt meghívott, koncerteket és mesterkurzusokat tartott a világ egyik legnagyobb kórusfesztiválján, a 42 ország részvételével lebonyolított 14. China International Chorus Competition Fesztiválon.
2018.08.01
Cseke Csilla fotóriporter női börtönökben készült képeiből nyílt Nők a rács mögött címmel kiállítás kedden az Ördögkatlan Fesztiválon.
2018.07.21
Filmvetítésekkel, a filmszakmát népszerűsítő programokkal és világhírű sztárokkal várják a közönséget.
2018.07.11
Rekordot döntött a látogatók száma a Múzeumok éjszakája országos rendezvényein: június 23-án országszerte összesen 422 ezer látogatót regisztráltak a résztvevő intézmények - közölte az MTI-vel az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága szerdán.
2018.07.09
Elsősorban a régióból várják a feltörekvő, sikerre vágyó cégek képviselőit szeptember 18-án Pécsre, a II. Big Marketing Day-re. A pécsi Tudásközpontban rendezendő konferenciának az a fő célja, hogy előadásokon, workshopokon keresztül közérthetően mutassa be az online marketing folyamatosan változó világát – sőt, egy kicsit ki is tágítsa azt.
2018.07.01
Emlékművet avattak a hortobágyi kényszermunkatáborokba 1950 és 1953 között elhurcolt csaknem ezer baranyai ember tiszteletére pénteken Pécsen.
2018.06.26
Érdeklik a régészeti kutatások? Kíváncsi a város ókori emlékeire? Ha igen, itt a helye régészeti tematikus városnéző programunkon, amelyre ismét az Irány Pécs NKft szervezésében kerül sor 2018. június 30-án (szombaton) 10:30-tól.
2018.06.21
A Határtalanul! program anyagi támogatásának segítségével Bács-Kiskun megye legsikeresebb iskolájának egyik legjobb osztálya 5 napot tölthetett el Székelyföldön önköltség befizetése nélkül ( A pályázati forrás közel 5 millió Ft-ot biztosított).
2018.06.17
A Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen Rosmersholm című darabjának színpadra állítása lett a legjobb előadás a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait szombaton a fesztivált záró gálaesten adták át Pécsen, a Kodály Központban.
2018.06.14
Rénszarvas (Rangifer tarandus) bikával gazdagodott a pécsi állatkert; az nyolcéves egyednek hamarosan társa is érkezik - tájékoztatta csütörtökön az intézmény az MTI-t.
2018.06.10
Nyilvánosságra hozta legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit rangsoroló listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem, öt másik magyar intézménnyel.
2018.06.07
Richard Wagner a Nibelung gyűrűje című operatetralógiájának részleteiből összeállított gálaműsort tűz műsorra a Magyar Állami Operaház június 11-én a fővárosi Erkel Színházban, majd 13-án pécsi Kodály Központban - tájékoztatta a dalszínház szerdán az MTI-t.
2018.08.28
Élményórák a Zsolnay Kulturális Negyedben címmel a tanórák anyagát kiegészítő, azt élményszerűvé tevő ingyenes foglalkozássorozatot indított 850 iskolás gyermek számára a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) - hangzott el a kezdeményezést ismertető keddi sajtótájékoztatón.
2018.08.25
Több mint 40 alkotást válogattak be a szeptember 3. és 9. Pécsett megrendezendő Seven Hills International Filmfestival (SHIFF) döntőjébe - közölték a szervezők az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a baranyai megyeszékhelyen.
2018.08.08
Több mint huszonöt koncertet kínál az érdeklődőknek péntektől vasárnapig a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál és Workshop, amelynek az idén tizenhatodik alkalommal ad otthont a Baranya megyei Abaliget.
2018.08.02
Egy régi sokac hagyományt felelevenítve agyagedényes babfőzést rendeznek Mohácson augusztus első szombatján, immár 25. alkalommal, hogy felidézzék a hajdani szántóföldi munkák emlékét.
2018.07.31
A Kínai Zhi Gong Párt Shandong tartományból érkezett Pécsre, hogy közel 1000 darab kínai könyvet adományozzon a Tudásközpont két könyvtárának, a Csorba Győző Könyvtárnak és a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpontnak a kínai kultúra megismertetése céljából.
2018.07.16
A július 9-én kezdődött találkozónak a Tudásközpont adott otthont.
2018.07.09
Százkilencvenegy filmet neveztek a II. Hét Domb Filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - közölte Magyar Ferenc fesztiváligazgató vasárnap az MTI-vel.
2018.07.09
Nemzetközi filmfesztiválnak ad otthont a város.
2018.06.28
Mintegy 12 ezer négyzetméternyi vetített felületet keltenek életre csütörtöktől vasárnapig fényfestő csapatok a 30 helyszínen mintegy 100 programot kínáló 3. Zsolnay Fényfesztiválon, Pécsen.
2018.06.24
Jelentősen nőtt az érdeklődés a Múzeumok éjszakája rendezvényei iránt, az online jegyeladások száma például negyedével emelkedett a múlt évhez képest - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap reggel az MTI-vel abban a nyílt levélben, amelyben a tárca két államtitkára elismerését fejezi ki a múzeumi dolgozóknak.
2018.06.21
Akik már jártak a Fishing on Orfű fesztiválon, pontosan tudják, hogy itt a koncertek fergetegesek, a helyszín gyönyörű, a hangulat barátságos és családias, és a napközbeni off-programok is a lehető legszínesebbek.
2018.06.16
Az előadás az 5–8 éves korosztálynak nyújt csillagászati ismereteket könnyed, játékos formában.
2018.06.13
Országszerte mintegy 400 intézmény csaknem 2 ezer programmal várja a közönséget június 23-án, a Múzeumok éjszakáján - közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2018.06.08
Megkezdődött csütörtökön a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 7. és 16. között a baranyai megyeszékhelyen.
2018.06.07
A professzionális színház- és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati úton összesen 155 millió forinttal támogatja - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.