2024.03.29, Péntek

Aktuális

Több mint két kilogramm droggyanús anyagot foglaltak le Baranyában

2018.11.23

Kábítószer-kereskedelem meglapozott gyanúja miatt indult eljárás hat ember ellen, akiktől több mint két kilogramm kábítószergyanús anyagot, valamint fegyvert és lőszereket foglaltak le - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) a police.hu oldalon.

Babakötvény - így lehet havi 5 ezer forintből 2,5 millió

2018.11.22

A Babakötvény segítségével a szülők 18 év alatt 2,3-2,5 millió forint közti összeget gyűjthetnek össze gyermekük részére - mondta Borbély László András, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

Ön kit javasol a Baranyai Cigányságért Díjra?

2018.11.21

A Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat felhívja az érintettek figyelmét, hogy a Baranyai Cigányságért Díj 2018. évi adományozására indoklással ellátott javaslatot 2018. november 25.-ig lehet a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökéhez eljuttatni.

Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank

2018.11.20

2018-ban ismét megszervezi hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank. Három napon keresztül, november 23-án, 24-én és 25-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 120 település több mint 200 áruházában. Az akcióhoz az idei évben is csatlakoztak a Centrál Színház művészei.

A családokat tájékoztatták a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai

2018.11.20

A Pécsimami Közhasznú Egyesület 2018. november 11-én Pécsett, az Expo Centerben szervezte meg "Családok napja" elnevezésű programját, melyen a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai a családtámogatási, egészségbiztosítási ellátásokról, illetve a lakáscélú támogatások igénybevételével kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatták a résztvevőket.

A PTE is csatlakozott az „Európai Hulladékcsökkentési Hét” akcióhoz

2018.11.19

Az „Európai Hulladékcsökkentési Hét” egy minden év november utolsó hetében megrendezésre kerülő kezdeményezés, amelynek lényege, hogy önkéntesek saját akcióötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladék-mennyiség csökkentésének, valamint az anyagok újra-hasznosításának fontosságára.

Milliméteres változásokat monitoroznak az űrből

2018.11.18

Hagyomány, hogy a PTE Természettudományi Karán az őszi szemeszterben megrendeznek egy olyan napot, melyen a térinformatikához kapcsolódó újdonságokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Idén a GIS-Day november 14-én volt a Vargha Damján konferenciateremben.

Madarak védelme a ház körül - téli madáretetést tartanak Pécsett

2018.11.16

A program lehetőséget biztosít arra, hogy a madáretetők téli vendégeinek életébe bepillantást nyerjünk. A résztvevők megtudhatják, milyen táplálékkel szabad etetni a télen itt maradt kismadarakat és újrahasznosított anyagokból saját etetőt is készíthetnek.

Polgármestert választanak vasárnap Kisszentmártonban

2018.11.16

Polgármestert választanak vasárnap a dél-baranyai Kisszentmártonban, a tisztségért négy független jelölt indul - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője, a baksai közös önkormányzati hivatal jegyzője hétfőn az MTI-t.

Erősíteni szeretnék a magyar-horvát közlekedési kapcsolatokat

2018.11.14

Cél, hogy a legális határátlépési lehetőségek, illetve a közösségi közlekedési kapcsolatok is bővüljenek, erről a két ország között magas szintű egyeztetések is folynak.

Az esküvői szolgáltatók teljes tárházával várják az esküvőre készülőket a Zsolnay negyedben

2018.11.14

November 17-én, szombaton 10-19 óra között Esküvőnap a Zsolnay Negyedben, több mint 30 szolgáltatóval, már harmadik alkalommal.

Toborzás Baranyában

2018.11.13

A toborzócsoport tagjai továbbra is várják a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.

Elkezdődött a nyugdíjprémiumok folyósítása

2018.11.12

Megkezdődött az idei nyugdíjprémiumok kifizetése, így aki bankszámlára kapja azt, annak hétfőn már megérkezik az összeg a számlájára - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

VII. Eurakvilo Fürdőruhás Mikulásfutás Pécsett

2018.11.12

Idén ismét piros fürdőruhás Mikulásokat várnak a belvárosi Mikulásfutásra. Gyere és fuss Te is a PTE Gyermekklinika Onkohaematológiai osztályának kis betegeiért!

Új dékán a PTE Egészségtudományi Kar élén

2018.11.11

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Kari Tanácsa egyhangúlag dr. habil. Oláh Andrást választotta meg a kar következő dékánjának.

A hétvégén is folytatódik a borús idő

2018.11.22

A hétvégén lehűlés még nem várható, folytatódik a párás, borús idő, esőre többfelé készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

Tározóépítés indult Baranyában

2018.11.22

A létesítendő tározó oldal töltésének hossza 2 600 méter lesz, ennek építése 2018. június végén indult el.

Mostantól közösen képzi a jövő szakembereit a PTE és a Hauni Hungária

2018.11.21

Elsősorban tudományos és oktatási célú együttműködési megállapodást írtak alá a Pécsi Tudományegyetem és a Hauni Hungaria vezetői. A maguk területén egyaránt regionális vezető szereppel bíró felek célja, hogy magas szintű tudással rendelkező szakembereket képezzenek, főként gépipari, informatikai és elektrotechnikai területen.

Készítsük fel autónkat a téli időjárásra!

2018.11.20

A téli időjárás közeledtével gépjárműveinket is fel kell készíteni a hidegebb időjárásra. Megfelelő elővigyázatossággal elkerülhetőek a balesetek!

30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság az elmúlt három évben

2018.11.19

Mintegy 30 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon az elmúlt három évben, ami annak köszönhető, hogy a koraszülöttek túlélési esélyei jelentősen javultak - mondta Kocsis István, a budapesti Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika egyetemi docense szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A MÁV-csoport honlapján és az automatákból már lehet jegyet venni a menetrendváltástól közlekedő vonatokra

2018.11.18

A MÁV-csoport weboldalán található menetrendi kereső és az automaták segítségével már lehet vonatjegyet vásárolni a 2018/2019-es menetrendi időszakban közlekedő belföldi vonatokra, de a nemzetközi pénztárak is várják ajánlataikkal a december 9. után külföldre utazókat. A belföldi személypénztárakban, a Vonatinfo mobilalkalmazásban és a vonatokon várhatóan jövő héttől lehet elővételben intézni a jegyvásárlást a menetrendváltás utáni időszakra.

Pályaválasztási kiállítást tartottak Szigetváron

2018.11.17

A Baranya Megyei Kormányhivatal Szigetvári Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály a megyei rendezvényhez kapcsolódóan idén is megszervezte a Pályaválasztási Kiállítást és szakmabemutatót 2018. november 14.-én Szigetváron, a Zrínyi Miklós Gimnázium sportcsarnokában.

Új karrier Magyarországon

2018.11.16

Számos kiemelkedő karrierlehetőséget kínál az EURES 2018. november 20-ára meghirdetett „Új Karrier Magyarországon” Európai Online Állásbörzéjén. Az esemény célja, hogy egy napra összekapcsolja az álláskeresőket azokkal a kiváló magyar cégekkel, amelyek képzett munkatársakat keresnek Magyarországról, illetve az EU/EGT tagállamokból.

Ismét MagyarBrands díjat kapott a Pécsi Tudományegyetem

2018.11.15

Örömmel adjuk hírül, hogy a Pécsi Tudományegyetem idén is elnyerte a MagyarBrands díjat a „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriában.

A tudatosság a Black Friday akcióknál is fontos

2018.11.14

Előfordul, hogy a webáruházak és a hagyományos boltok az akció előtti napokban felemelik a termékek árát, majd abból számítják az akció mértékét, így ha valaki már előre tudja, hogy milyen árucikkeket szeretne megvásárolni, érdemes napokkal korábban áruösszehasonlító oldalakon utánanézni az aktuális áraknak, és ezek figyelembe vételével nézegetni az akciós árakat.

Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

2018.11.13

Az álláspontok egyelőre távol állnak egymástól, a munkaadói oldal 5 százalékos minimálbér-emelést javasolt, a munkavállalói oldal 13-15 százalékost.

Sikeres állásbörzét szervezett a Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.11.13

Az elmúlt évhez hasonlóan az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok Európai Hálózata 2018. évi munkaprogramjában is szerepel az Európai Munkáltatói Napok elnevezésű kampány, melyhez a Baranya Megyei Kormányhivatal az idei évben állásbörze szervezésével csatlakozott.

Kölykökkel gyarapodott a mókusmajomcsapat Pécsett!

2018.11.12

Az elmúlt két hétben nem kevesebb, mint 5 újszülött született a csapatban, és további kölykök érkezése várható!

Baranya megyében már elérhető az influenza elleni oltóanyag

2018.11.12

Novembertől Baranya megyében is elérhetők az influenza elleni oltóanyagok. A Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársaitól a háziorvosok 50 ezer adagot vehettek át, melyek a fertőzéssel különösen veszélyeztettek számára térítésmentesen adhatók.

Továbbra is magas a légszennyezettség

2018.11.11

Továbbra is magas a légszennyezettség, már a fővárosban is egészségtelennek minősítették a levegő minőségét a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt.