2024.04.16, Kedd

Aktuális

Korszerű technológiával újítják fel a komlói szennyvíztisztító telepet

2019.01.31

Korszerű, energiatakarékos és a környezetvédelmi szabályoknak is maradéktalanul megfelelő technológiát kap a komlói szennyvíztisztító. A több mint harminc éves létesítmény renoválása a két éve indult, 1,1 milliárdos csatornázási nagyprojekt utolsó fejezete.

Hamarosan befejezik a turisztikai fejlesztést a Dráva mentén

2019.01.30

2019. januárjában befejezéséhez közeledik a mintegy 235 770,74 EUR Európai Uniós támogatással megvalósuló DRAWA elnevezésű projekt, melynek megvalósítása során a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a horvát hajózási ügynökséggel (Agencija za Vodna Putove) partnerségben közösen segítette a drávai vízi turizmus fellendítését.

Az új, betegőrző monitorral fájdalommentesen vizsgálhatják a gyerekeket a Mohácsi Kórházban

2019.01.30

A Mohácsi Kórház gyermekosztályán ezen a héten már harmadik alkalommal adta át értékes ajándékát a K&H dolgozói nevében Halvaxné dr. Lőrinczy Zsuzsanna, a bankcsoport pécsi klaszterének vezetője. Ezúttal dr. Kardos Mária (képünkön), a gyermekosztály főorvosa a több mint 800 ezer forint értékű betegőrző monitort és a hozzá tartozó készülék-kocsit vehette át.

Már szinte minden kórházban korlátozzák a látogatást a járvány miatt

2019.01.29

Már szinte minden kórházban korlátozzák a látogatást az országos influenzajárvány miatt; jelenleg 75 intézményben van érvényben látogatási tilalom.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség illetékességébe került Baranya

2019.01.28

Február 1-jével az ügyészségi nyomozás eddigi széttagolt rendszere egy egységes struktúrába, a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-t.

Energiatudatossági program indul Komlón

2019.01.27

Az energiatakarékosság és az energiahatékonyság lesznek a hívószavai az év végéig tartó komlói programsorozatnak, amelyre a napokban nyert ötmillió forint európai uniós támogatást a város.

Január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák

2019.01.25

Január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel már csak jövő héten csütörtök éjfélig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Tűz volt egy társasházi lakásban Pécsen

2019.01.25

Tegnap délután Pécsen egy háromszintes társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tűz. Feltételezhetően az üzem alatt lévő gázkonvektorhoz ért hozzá a földön lévő szivacs ágybetét, ami lángra kapott.

Tesztüzemben, de már elérhetők a gépjárművek adatai

2019.01.24

Még tart a tesztüzem, de már mindenki számára elérhető az úgynevezett járműszolgáltatási platform, amelyben a gépjárművek adatai ingyen lekérdezhetőek - közölte a Belügyminisztérium (BM) csütörtökön az MTI megkeresésére.

Így lesz távhő idén is a karácsonyfákból Pécsett

2019.01.24

Mostanra hagyománnyá nőtte ki magát Pécsett, hogy a karácsonyi időszakot követően utcára került fenyőfákat a Pannon Hőerőmű Zrt. veszi át, hogy az így összegyűlt faanyagot energetikai céllal hasznosítsa. Az akció idén is közel 31500 lakás távfűtéséhez járul hozzá a városban, környezetbarát, megújuló energiaforrásból biztosítva az épületek fűtéséhez szükséges hőenergiát a pécsi erőművet üzemeltető, a Veolia csoporthoz tartozó társaság jóvoltából.

Kultúrával a családokért - Csaknem tízezren vettek részt a pécsi programokon

2019.01.23

Csaknem tízezren vettek részt két év alatt a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (c) Kultúrával a családokért elnevezésű projektjében, amelynek keretében mintegy ötszáz ingyenes, a családokat támogató programot szerveztek a Zsolnay Kulturális Negyedben - hangzott el a kezdeményezést értékelő szerdai sajtótájékoztatón.

Megnyitott a pécsi sípálya

2019.01.23

Szerdától várják a síelőket a pécsi sípályán - közölte a pálya fenntartója, a PVSK síszakosztálya az MTI-vel.

Országszerte havazás várható

2019.01.22

Országos havazás várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalra feltöltött videóban.

Idén civileket támogat a Tesco adományozási programjával

2019.01.22

Január 21-én indult és február 17-ig tart a Tesco "Ön választ, mi segítünk" programjának szavazása. A következő 4 hétben az áruházlánc vásárlói dönthetnek arról, hogy a pályázati szakaszból továbbjutó 166 helyi közösségépítő kezdeményezés közül melyik nyerje a 400, 200 és 100 ezer forint összegű támogatást. Az áruházlánc a program eddigi négy fordulójában már több mint 100 millió forinttal támogatta a nyertes kezdeményezéseket.

A pécsi Kodály Zoltán Kollégium elnyerte a Tudatos fogyasztásra nevelő iskola címet

2019.01.21

Nagy súlyt fektetnek arra, hogy a diákok megtanulják az internet és a média tudatos és etikus használatát, bevezetik őket az online vásárlás rejtelmeibe, hogy megismerjék a jogaikat és a kötelezettségeiket.

A Bartók utcával kezdődik az útfelújítási hullám Komlón

2019.01.31

A dávidföldi Bartók Béla utcában kezdődött meg a napokban az első idei útfelújítási projekt Komlón. Nem ez lesz természetesen az egyetlen: több városrészben is jelentős beruházások várhatóak.

Már lehet jelentkezni a nyári erdei vándortáborokba

2019.01.30

Felső tagozatosok és középiskolások, illetve tanáraik jelentkezését várják a nyári erdei vándortáborokba - közölte az Országos Erdészeti Egyesület vándortáborának programfelelőse az M1 aktuális csatornán szerdán.

Idén már jár a gyermekek otthongondozási díja

2019.01.29

Az idei évtől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők. A gyermekek otthongondozási díja havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Személyi változás a Komlói Rendőrkapitányságon

2019.01.28

Visszavonták dr. Váczi István rendőr ezredesnek vezetői kinevezését.

Tizenkét év fegyházra ítéltek drogkereskedelem kísérlete miatt egy holland férfit Pécsett

2019.01.28

Tizenkét év fegyházra ítélt egy holland férfit forgalmazással elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklásának előkészülete miatt hétfőn a Pécsi Törvényszék.

Véget ért Alsómocsolád és Máréfalva testvértelepülési pályázata

2019.01.26

A Bethlen Gábor Alap Bizottsága határozatában foglalt felhatalmazás alapján, a BGA 2018. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” előirányzat terhére Alsómocsolád Község Önkormányzata részére "Közös gyökereinktől a közös jövőnk felé" nevű program megvalósítása céljából 500.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyújtott.

Vasárnapig lehet jelentkezni az országos középiskolai problémamegoldó versenyre

2019.01.25

Vasárnapig várják anyaországi és határon túli diákok jelentkezését az országos középiskolai problémamegoldó versenyre (okpv).

Másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya megyére hófúvás miatt

2019.01.25

A fél országban hófúvásra kell készülni; két megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre.

Modern képességvizsgáló munkaszimulátort adtak át a PTE-n

2019.01.24

Napjaink legkorszerűbb munkaszimulátor-rendszerével gazdagodott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja, mellyel elsősorban a munka világába visszatérő dolgozók fizikai és szellemi kompetenciáit tudják mérni.

A gyermekek között jobban terjed az influenza

2019.01.24

A gyermekek között jobban terjed az influenza, mert egész nap zárt közösségben vannak és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, mint a felnőttek - mondta Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Havazás - Országszerte alakult ki több centiméteres hóréteg szerdára Magyarországon

2019.01.23

A Kékestetőn 37 centiméteres a hó vastagsága.

Raoul Wallenberg-díjban részesült a PTE Wlislocki Henrik Szakkollégium

2019.01.23

Múlt hét szerdán adták át az idei díjazottak számára a Raoul Wallenberg-díjat, melyet a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány alapított 2010-ben azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé. A Raoul Wallenberg-díj Bíráló Bizottság döntése értelmében a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Wlislocki Henrik Szakkollégiumát is díjazták.

Kis teknősök keltek a Pécsi Állatkertben

2019.01.22

A 2018-as évben gazdag volt a hüllőszaporulat a Pécsi Állatkertben: a kis kubai karcsú boák, gabonasiklók, szakállas agámák, sisakos baziliszkuszok és sövényleguánok világra jövetele mellett a szárazföldi teknősök több faja is szaporodott az állatkertben.

Városrészeket fejleszt Mohácson a Duna Aszfalt

2019.01.22

A Baranya megyei városban két szakaszban valósul meg egy fejlesztés, melynek részeként többek közt megújul az úthálózat, kiépítik a közvilágítást és korszerűsítik a szennyvízvezetékeket.

Befejeződött az automaták cseréje - Szerdától kell ismét fizetni a parkolásért Pécsett

2019.01.21

Elkészültek a szakemberek a pécsi parkolóautamaták cseréjével, jövő héten megkezdődik az informatikai rendszer tesztelése, szerdától pedig ismét fizetniük kell az autósoknak. Az új berendezések bankkártyás fizetésre is alkalmasak, ugyanakkor érméket nem adnak vissza.