2024.03.29, Péntek

Baranya megye

Újabb szúnyoggyérítési hullám kezdődik Baranyában

2017.07.03

Ezen a héten további 60 ezer hektár kezelésével folytatódik az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) által koordinált országos szúnyoggyérítési program.

Újonc tűzoltók érkeztek Baranyába

2017.06.30

Aktuális

A 2017. június 28-án, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban esküt tett hetvenöt tiszthelyettessel együtt most már nagyjából ezerkétszáz kiképzett tűzoltó került be az elmúlt öt évben a katasztrófavédelem rendszerébe.

Fél évszázados jubileumot ünnepel a Baranya Táncegyüttes

2017.06.22

Kultúra

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Baranya Táncegyüttes. Ennek keretében számos programmal készülnek melynek csúcspontja a június 24-én a Pécsi Nemzeti Színházban tartandó gálaest lesz.

38 milliárd forint jut a baranyai fejlesztésekre

2017.06.13

Ebből az összegből ipari parkokat fejlesztenek, valamint a turizmus fejlesztésére, utak és önkormányzati tulajdonú épületek felújítására, a foglalkoztatás növelésére és felzárkóztatásra is jut forrás.

Katasztrófavédelmi őrs épül Sásdon

2017.06.11

Aktuális

400 millió forintos beruházás keretében négy új katasztrófavédelmi őrsöt hoznak létre az országban. Az egyik ilyen őrs Sásdon lesz.

Napokon belül elkezdődik a központi szúnyoggyérítés

2017.05.30

Aktuális

Idén június 1-én indul az országos szúnyoggyérítési program. Az első heti ütemterv nem érint Baranya megyei települést.

Régi-új polgármester Pécsbagota élén

2017.05.29

Ismét Filipovics Józsefet (független) választották meg vasárnap Pécsbagota polgármesterének.

Több mint másfél milliárdos forrás érkezik a baranyai térségbe

2017.05.23

A horvát-magyar határon átnyúló európai uniós fejlesztési program keretében kerékpárút épül, valamint hajójárat is indul.

Új konzulátust nyitott Ausztria a Dél-Dunántúlon

2017.05.20

Aktuális

Immár hetedik magyarországi tiszteletbeli konzulátusát nyitotta meg Ausztria csütörtökön Pécsett. Az intézmény június elsejétől Baranya, Somogy és Tolna megyében látja el feladatait.

Komoly elismerést kapott a kormányhivatal egyik munkatársa

2017.05.17

Aktuális

Az idei évben Kerner Barbara, a Baranya Megyei Kormányhivatalban működő Európai Információs Pont vezetője lett az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Miniszterelnökség közös elismerésének egyik díjazottja.

Baranya megyei tagokkal bővülhet a Rádió 1 hálózata

2017.05.15

Aktuális

A Rádió 1 hálózatához történő csatlakozás szükséges jóváhagyását a múlt heti ülésén adta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Ismét Orfűn mutatkoznak be a megye értékei

2017.05.13

2017. június 2. és 4. között immár második alkalommal rendezik meg a Kincses Baranya Fesztivált a Pécshez közeli Orfűn. A megye gazdag kulturális és gasztronómiai hagyományainak népszerűsítését célzó rendezvény harminc programot kínál.

Egész májusban ellenőriznek a NAV revizorai

2017.05.04

Aktuális

A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság ellenőrei és pénzügyőrei a megyeszékhelyen kívül több településen is ellenőrzéseket végeznek május hónapban.

Baranya ízei hódítanak a pécsi Zsolnay-negyedben

2017.04.28

Először rendeznek május elsején megyei gourmet pikniket a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben csaknem harminc neves baranyai vendéglátóegység, pincészet és termelő részvételével.

A pénzügyekben is otthon vannak a dél-magyarországi diákok

2017.04.25

Közel száz dél-magyarországi diák mérte össze pénzügyi ismereteit a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő pécsi középdöntőjén. A továbbjutók már a budapesti döntőre készülhetnek.

Baranyában is bővült a kormányablakok száma

2017.07.01

Tizenkét kormányablakban lehet adóügyeket intézni július 1-jétől, 2018 végéig összesen kilencvenegy kormányablakban nyílik adóügyi ügyfélszolgálat országszerte - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken Pakson.

Már Baranyában is dolgoznak a vérszívók gyérítésén

2017.06.26

Folytatja a központi szúnyoggyérítési programot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Bikalra várják a harcos apukákat

2017.06.16

2017. június 17-én Apák napját tartanak a bikali Élménybirtokon, ahol első alkalommal egy vívókupát is rendeznek. A versenyen részt vesznek az ország legjobb harcosai, és a Magyar Nemzeti Buhurt Válogatott tagjai.

Mérések kezdődnek a Mecsek alatt

2017.06.13

Kutatás indul a Mecsek-hegység déli - mintegy kétszáz négyzetkilométeres - előterének energetikai célú feltárására.

Közel egymilliárdból újulnak meg a kormányhivatali épületek Baranyában

2017.06.01

A Baranya Megyei Kormányhivatal 31 épületében történik majd energiamegtakarítást eredményező beruházás.

Több százan vettek részt az elsőáldozók találkozóján Máriagyűdön

2017.05.30

2017. május 27-én Máriagyűdön tartották a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóját.

Új gasztrofesztivállal készül Mohács

2017.05.25

2017. július 22-én első alkalommal rendezi meg a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata.

Időközi választás lesz vasárnap Pécsbagotán

2017.05.22

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak vasárnap a Baranya megyei községben.

400 millió forintot kap Sellye felzárkóztatásra

2017.05.18

A legfőbb cél az, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei megkaphassanak mindent, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes felnőttekké válhassanak, a felnőttek pedig piaci alapú munkából tudjanak megélni.

Időközi önkormányzati választás lesz Cserkúton

2017.05.15

Polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak vasárnap a Pécshez közeli Cserkúton.

Hargitai: az uniós források legalább hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre kell fordítani

2017.05.14

A jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint legalább hatvan százalékát gazdaságfejlesztési célokra kell fordítani - jelentette ki a Baranya megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos szombaton Pécsett.

Idén nyáron is három baranyai tóban fürödhetünk majd

2017.05.08

A nyári strandszezon alatt a Kormányhivatal népegészségügyi hatósága minden hónapban gondoskodik a természetes fürdőhelyek vízminőségének laboratóriumi vizsgálatáról és rendszeres helyszíni közegészségügyi ellenőrzéseket is végez.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi filmfesztivált Komlón

2017.05.03

Hét Domb Filmfesztivál nevet viselő nemzetközi filmes seregszemlére szeptember 18. és 24. között kerül sor a baranyai városban.

Átadták a 21 milliárdos mohácsi vágóhídat

2017.04.25

A mindössze húsz hónap alatt kivitelezett építmény az ország második legnagyobb vágóhídjává vált.

Ismét bor várja majd a villányi dűlőfutás célba érő résztvetőit

2017.04.23

Harmadszor rendeznek dűlőfutást a villányi borvidék szőlőültetvényei között április 29-én. A Palkonyáról induló rendhagyó sporteseményen résztvevők idén is 9,9 és 19 kilométeres táv közül választhatnak, a nevezőket gasztronómiai programok és finom borok is várják.