2018.01.13
Az ács, állványozó szakma mesterei január elején vehették át okleveleiket a kamarában. A fogadáson Várszegi Gyula, a kamara humánerőforrás fejlesztésért felelős alelnöke személyesen gratulált a mestereknek.
2018.01.12
Továbbra is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőket.
2018.01.12
December 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint egy évvel korábban - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. pénteken.
2018.01.11
Foci-, kézi- és kosárlabdákat, ugrálóköteleket, futballkapukat és pulzusmérő órákat is tartalmaz az a sportszercsomag, amit a Magyar Diáksport Szövetség képviselője szerdán adott át a Pécsi SZC Komlói létesítményében.
2018.01.11
A járműipar mellett más iparágak is fejlődő tendenciát mutatnak, ilyen az elektronikai iparág, ami 2017 novemberében 4,9 százalékkal teljesített jobban az egy évvel korábbinál, valamint a fém, a gumi, a gép ipar, amelyek mindegyike jelentősen jobban teljesített az egy évvel korábbiaknál.
2018.01.10
A VIII. Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Nap alkalmából Komló városát is meghívták az Északi-középhegység városába. Az eseményen Polics József polgármester mond beszédet, és bemutatkozik a Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesületünk is.
2018.01.09
Közeleg a tél - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden Facebook-oldalán közzétett videójában.
2018.01.09
Már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna - mondta a csatornaigazgató kedden az M1 aktuális csatornán.
2018.01.07
Halomban gyűlnek a karácsonyfák Pécs számos pontján. Nem sokáig maradnak már ott, a BIOKOM Nonprofit Kft. hétfőn kezdi az elszállításukat.
2018.01.05
Újra lehet pályázni munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
2018.01.04
Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások - mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az MTI-nek.
2018.01.03
Csaknem 650 millió forintos pályázati forrást nyert Mohács útfelújításra, kerékpárút és körforgalom építésére - tudatta Szekó József (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.
2018.01.03
Januártól újabb öt százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók és tanárok garantált illetménye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
2018.01.02
Az új híd 240 méteres támaszközzel jön létre a 17 ezres településen, amit jelenleg komp köt össze az újmohácsi városrésszel és a Duna-Tisza közével.
2017.12.30
Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
2018.01.12
Dr. Hebling Jánosnak, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanárának, „Generation of high-power terahertz pulses by tilted-pulse- front excitation and their application possibilities" (Nagy energiájú terahertzes impulzusok döntött impulzusfrontú gerjesztése és felhasználási lehetőségei) című közleménye az elmúlt évtized 15 legtöbbet idézett cikke lett az Amerikai Optikai Társaság (Optical Society of America - OSA), JOSAB optikai folyóiratában.
2018.01.12
Megkezdődött a Pécsi Református Kollégium új egységének építése a hónap elején. Az 1,32 milliárd forintból megvalósuló háromszintes létesítmény a várakozások szerint 2019 szeptemberére elkészül.
2018.01.11
A 2016/17-es tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket díjazta csütörtökön a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ).
2018.01.11
A 2017/2018-as tanév május-júniusi érettségi vizsgáira 2018. január második felétől 2018. február 15-ig lehet jelentkezni, közép- és emelt szinten egyaránt. Azok számára, akik már nem középiskolai tanulók, a Baranya Megyei Kormányhivatal szervez vizsgát.
2018.01.10
Az egyetem 2018-ban is minden érdeklődőt vár nyílt napjain, melyeken a tíz kar mindegyike számos programmal és érdekességgel készül.
2018.01.10
Január elsején változtak a kéményseprés egyes szabályai, ezek azonban nem érintik a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének azt a kötelezettségét, hogy elkészítse az úgynevezett sormunka-ütemtervét, és ezt eljuttassa közvetve és közvetlenül is az állampolgárokhoz.
2018.01.09
A globális felmelegedés következtében a szélsőséges időjárási jelenségek fel fognak erősödni, azt viszont nem lehet hosszú távra előre jelezni, hogy mikor, hogyan következnek be - erről Juhász Árpád geológus beszélt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2018.01.08
Évindító sajtótájékoztatón értékelte a hátrahagyott esztendőt dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője és Polics József polgármester Komlón.
2018.01.05
Csökkenő adómértékeket, növekvő bérkötelezettséget is hozott az új év. Cikkünkben összefoglaltuk a legfőbb változásokat.
2018.01.04
Tavaly 83,3 milliárd forint - az előző évinél 300 millió forinttal több - támogatást fizettek ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból vállalkozásoknak, kutatóhelyeknek, továbbá nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs (kfi) együttműködésekre, kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférésre.
2018.01.03
2018. január 1. napjától számos jogszabályi változás, újítás segíti a kormányhivatallal kapcsolatba kerülő ügyfeleket abban, hogy gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket.
2018.01.03
A pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében a Magyar Államkincstár (MÁK) elindította a JátéKincstár elnevezésű, ingyenesen letölthető mobil alkalmazást - mondta Balatoni Ildikó, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
2018.01.02
Több éves hagyomány a magyar-horvát közös óévbúcsúztatás.
2017.12.31
A rajzpályázatot Busók és sokaclányok címmel hirdette meg Mohács Város Önkormányzata, a Busóudvar és a Junior Art Alapítvány.
2017.12.29
Az elmúlt napokban a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beavatkozó egységei kisgépkezelői (favágási) gyakorlat keretében, a közúti közlekedésre veszélyt jelentő fák kivágását és gallyazását végezték Szajk és Versend Községek közötti főút mentén.