2018.03.05
Egyre több szakember gondolja úgy, hogy már az anyaméhen belül elkezdődik a tanulás folyamata.
2018.03.05
Az Országos Horvát Önkormányzat dél-dunántúli központjának otthont adó házat adtak át hétfőn Pécsen. Az ünnepségen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára egymás kultúrájának erősítéséről beszélt.
2018.03.03
2018. március 1-2-án rendezi meg tizenkettedik alkalommal Pollack Expo néven hagyományos szakkiállítását és konferenciáját a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara.
2018.03.02
A digitális forradalom az ügyfélszolgálatok munkáját is átalakítja, hiszen egyre terjednek a chatbotok, az automatizált hívások és a mesterséges intelligenciával működő rendszerek.
2018.03.02
A csempészt a rendőrök az M60-as autópályán, a Szajki pihenőben fogták el.
2018.03.01
A nemzetközi polgári védelmi nap alkalmából ünnepséget tartottak a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
2018.03.01
Szerda délután hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég, mely ezúttal tudományterületenként rangsorolta a világ legjobb felsőoktatási intézményeit.
2018.02.28
Az európai uniós pályázatból finanszírozott projektben három helyszínen összesen közel nyolcszáz új napelem táblát telepítettek, amivel jelentősen csökkenteni tudja a pécsi egyetem az energiaigényét, ezzel is védve a környezetet.
2018.02.28
A hétvégén rendezték meg Mohácson a Baranya Megyei Klarinétos és Szaxofonos Növendékek Találkozóját, ahol kiválóan szerepeltek a házigazda Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
2018.02.27
Több mint kétezer ember köszöntötte hétfő este a baranyai megyeszékhelyen Knoch Viktort és Burján Csabát, a phjongcshangi téli játékokról hazatérő olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolya váltó pécsi tagjait.
2018.02.27
Több megyében a további havazás, emellett országszerte a hófúvás veszélye miatt vannak érvényben elsőfokú figyelmeztetések.
2018.02.26
Gyalogos, kerékpáros és extrém túrákkal, kedvezményekkel és számos izgalmas programmal készülnek egész márciusban a nemzeti parkok, hogy a magyarországi barlangokat a közönség jobban megismerhesse.
2018.02.25
Az este fénypontja a PTE Oscar-díj átadás volt.
2018.02.24
Baranya Megyei Kormányhivatal, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a megye erősáramú vállalkozásainak képviselői közös programot hirdettek az évek óta tartó szakember-utánpótlási problémák megoldása érdekében.
2018.02.23
A hétvégén tartott Budapesti Jogászbál alkalmával ismét pécsi jogászok részesültek Praesens-díjban: Niklai Patrícia Dominika joghallgató, Dr. Meilinger Csaba pedig ügyvédjelölt kategóriában bizonyult a díjra legérdemesebbnek.
2018.03.05
A rászoruló mohácsi gyerekek a tavaszi szünetben is ebédelhetnek a menzán, a szülők az ehhez szükséges nyomtatványt március 21-ig adhatják le.
2018.03.04
Huszárok, toborzó, bajvívás a Siklósi Vár udvarán és kertjében.
2018.03.03
Március elsejétől indult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amelyben a húsvétkor hagyományosan fogyasztott, valamint a szezonális élelmiszereket ellenőrzik a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.
2018.03.02
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az előállítók és forgalmazók figyelmét, hogy 2018. február 5-étől új szabályozás lépett életbe egyes szeszesitalok kereskedelmi megnevezésére vonatkozóan.
2018.03.02
Baranya megye valamennyi járásában sárga meteorológiai riasztást rendeltek el a havazás, valamint az ónos eső veszélye miatt. A megye területén jelenleg ónos eső és hódara hullik.
2018.03.01
Az Európai Beruházási Bank (EIB) csoportja tavaly 772 millió euró forrást adott Magyarországnak - mondta Vazil Hudak, az EIB alelnöke csütörtökön Budapesten a nemzetközi hitelintézet sajtótájékoztatóján.
2018.02.28
Baranya megye területén jelenleg Komló és Hegyhát járás területén szállingózik a hó. Az éjszaka folyamán 1-3 cm friss hóréteg hullott le. Hajnalban és délelőtt Görcsöny és Baksa településen 230 fogyasztási helyet érintően volt áramszolgáltatás kimaradás, amit a szolgáltató helyreállított.
2018.02.28
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaiból több mint 55 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések a 2014 és 2020 közötti európai uniós finanszírozási ciklusban Baranya megyében - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Kozármislenyben.
2018.02.27
Megyei óvodapedagógusok kaptak európai szintű képzést Pécsett. A szülőket gyakran a gyerekek figyelmeztetik a takarékosságra.
2018.02.27
A Pécsi Tudományegyetem innovatív módszerekkel segíti a Magyar Posta Zrt. dolgozóit.
2018.02.26
Több mint tizenegyezer erdei fülesbagoly telel Magyarország mintegy hétszáz pontján, több mint 450 településen - derült ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) országos felméréséből.
2018.02.26
Átadták az 1947-ben elhurcolt kisgazda politikus, Kovács Béla pécs-patacsi szülőházából kialakított emlékházat vasárnap.
2018.02.25
A rendőrök a mentők kiérkezéséig takarókkal melegítették a bissei nőt, és teát is főztek neki.
2018.02.24
Újabb pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 99-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt 71 pártot vett nyilvántartásba a testület.
2018.02.23
A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az E.ON Hungária Zrt.