2017.10.11
A mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda múlt héten nemzetiségi projekthetet szervezett: a farsangi időszakot megelőzően ez már hagyomány az intézményben.
2017.10.11
Kalamár József vállalkozó, cégvezető díjat vehetett át a megyenapon.
2017.10.11
A díjjal több éves, a közrend, közbiztonság területén végzett kiemelkedő szakmai munkáját, a szolgálat példamutató ellátását ismerték el.
2017.10.09
Fokozottan ellenőrzik az adóhatóság revizorai ezen a héten a kerékpár- és autószervizeket a már megszokott vendéglátó-ipari számla-, nyugtaadás szabályszerűségének vizsgálata mellett.
2017.10.09
A cél az ittas járművezetők kiszűrése és a közlekedési balesetek megelőzése volt.
2017.10.08
Országos akció keretében nehéz tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten.
2017.10.06
Nyertes pályázatának köszönhetően kapott lehetőséget a Baranya Megyei Kormányhivatal arra, hogy speciális képzési programot valósítson meg.
2017.10.06
Az állatkert története során most először találkozhat a közönség foltos hiénákkal.
2017.10.05
Fogyatékkal élő embertársaink turisztikai élményekkel gazdagodtak.
2017.10.04
A Virtuózok, Molnár Ferenc Caramel, valamint a Kodály Filharmonikusok és a Pécsi Vonósok is fellépnek a Magyar Zenei Kulturális Alapítvány debreceni és pécsi Adventi dallamok című jótékonysági koncertjein decemberben.
2017.10.04
Még lehet regisztrálni a III. Nemzetközi Interdiszciplináris 3D Konferenciára.
2017.10.03
A kovácsműhelytől a dizájnmotorig.
2017.10.02
Baranya megye szigetvári választókerületének 9 településén 3 332 420 782 forintból újulnak meg az oktatási intézmények.
2017.10.01
Federico García Lorca utolsó színpadi műve neves színészek előadásában elevenedik meg Pécsett! Többek között Csákányi Eszter, Malek Andrea és Hámori Ildikó is színpadra lép a Lorca művéből írt musicalben, melynek címe Bernarda Alba.
2017.09.30
Közel ezer tonna hulladékot szállítottak Egyházasharasztiba.
2017.10.11
Átadták a Park suli felújított tornatermét
2017.10.11
A természeti katasztrófák csökkentésének nemzetközi napja alkalmából Baranya megyében több kihelyezett állomáson fogadták a véradókat.
2017.10.10
Több mint 100 közép- és felső kategóriás étterem várja az érdeklődőket hétfőtől országszerte az Országos Étterem Héten, ahol kedvezményes áron kóstolhatók háromfogásos menüsorok, a magyar éttermek különleges fogásai.
2017.10.09
A mecseki Jurassic Park és a Komlosaurus" című állandó, továbbá a „Bányavirágok - színes ásványvilág" megújult ásványtani kiállítás nyílik meg Komlón.
2017.10.09
Az ünnepi koncertet a pécsi Mecsek Kórus alapításának 60., a dombóvári Kapos Kórus pedig fennállásának 45. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre.
2017.10.07
Egyesül a dél-dunántúli régióban meghatározó Szigetvári-, Mecsek-, valamint Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet.
2017.10.06
A beruházás megvalósításához a szaktárca a közelmúltban elrendelte az engedélyezési-, valamint a kiviteli tervek elkészítését.
2017.10.06
Szerda reggel Pécsre, a Konzum parkoló mélygarázsához kezdték meg a vonulást nagy erőkkel a tűzoltók, ám még kiérkezés előtt telefonon lemondták az automata tűzjelzést.
2017.10.04
A felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni.
2017.10.04
A „Kezdetben volt a rózsaszín...” című kiállítás Winkler Barnabás több évtizedes gyűjtőszenvedélyének eredménye.
2017.10.03
Három azonosítógazdálkodási változást vezet be az NMHH.
2017.10.02
Tematikus tárlatvezetésekkel, ételkóstolókkal, családi nappal és Mindszenty-emléktúrával várják.
2017.10.02
Három új Rába-Heros Aquadux-X 4000-es típusú gépjárműfecskendő és a rajtuk szolgálatot teljesítő tűzoltó állomány megáldási ünnepségét tartották szombaton délelőtt Pécsett, a Dóm téren.
2017.10.01
Több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket.
2017.09.30
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel meghívja Önöket 2017. október 1-jén, az IDŐSEK VILÁGNAPJA alkalmából a Pintér-kerti Arborétum megtekintésére.