2017.04.08
Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre - derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból.
2017.03.31
A sásdi központú Y Takarmányipari Kft. pulykatakarmányozással kapcsolatos kutatás-fejlesztése csaknem 560 millió forintból valósul meg.
2017.03.28
2017. április 15-ig jelenthetik be a gazdák a téli fagykárokat. A szakértők szerint összességében, országos szinten nem lehet nagyon nagy a kár, de vannak olyan gazdák, akiknek fagyzugos helyen van a gyümölcsösük, és náluk bizony lehet komoly terméskiesés – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
2017.03.21
Az E.ON csoport idén is folytatja hálózatfejlesztési munkálatait Baranya megyében. Az 1,1 milliárd forintos beruházást saját forrásból finanszírozza a szolgáltató.
2017.03.17
A nemzetközi hallgatói mobilitás helyi gazdaságra gyakorolt hatását vizsgáló kutatás szerint tandíjjal együtt évente mintegy 43 milliárd forintot költ a debreceni, szegedi és pécsi egyetemen tanuló mintegy 11 ezer külföldi hallgató a három megyeszékhelyen.
2017.03.08
2017. március 6-án idén hatodik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket. A magyar fogyasztók 21 kategóriában értékelték a termékeket.
2017.02.17
Ugyanaz a levespor Ausztriában kétszer annyi húsgombócot kap, az odaát három sajttal készülő spagettialapot Magyarországon sajt nélkül árulják. Immár kutatási eredmények bizonyítják, amit eddig csak a külföldi magyarok történeteiből ismertünk!
2017.02.14
A kemény januári fagy miatt jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés. A károsodás az idei bor minőségét nem veszélyezteti, azonban a gazdáknak mennyiségi kárt jelent. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) mind a szőlő felvásárlási árának, mind a borok árának emelkedésére számít 2017-ben.
2017.03.31
Magyarországon egyedülálló módon, a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. robottechnológiával készít és csomagol idomcserepeket a bólyi gyárának új üzemcsarnokában.
2017.03.31
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban kiírt pályázat keretében Országos konferenciasorozat indult kis- és középvállalkozások számára a munkaerő megtartásának támogatására a FEL-VÁLLAL konzorcium szervezésében. A konferenciasorozat következő állomása április 11-én lesz Pécsen.
2017.03.23
Az osztrák eredetű szőlő 150 éve fémjelzi Pécs borászatát, annak ellenére, hogy tömeges termelés sosem volt ebből a fajtából.
2017.03.20
Megközelítőleg 1300 milliárd forint forrás áll a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció rendelkezésére 2020-ig - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn Pécsett.
2017.03.10
Az Otthon Melege program legújabb, megjelent alprogramjában többek között gázkazánok és gázkonvektorok cseréjére lesz lehetőség.
2017.02.20
Csaknem 440 millió forintos európai uniós forrásból bővítette termelési kapacitását a szigetvári Iron-tech Zrt.
2017.02.14
2020-ig 36 milliárd forint európai uniós forrást használhat fel természetvédelmi célú fejlesztésekre a tíz magyarországi nemzeti park. Ebből a Duna-Dráva Nemzeti Park 1,5 milliárdot fordíthat az Abaligeti barlangok környezetvédelmi célú átalakítására és felújítására is.
2017.02.10
Az egymilliárd forintos fejlesztésnek köszönhetően a zsúfolt városrészben több utca új burkolatot kap, szélesednek az áteresztőpontok és 500 méter hosszú új útszakasz jön létre.