2021.01.21
A gyakorlatorientált oktatás során egyebek mellett a háromdimenziós képalkotás és tervezés lehetőségeinek vizsgálata, az élő szövetek nyomtatással való előállítása, valamint a mesterséges intelligenciával bíró művégtagok létrehozása kerül majd a középpontba.
2021.01.08
Korábban csak az Antarktiszon és a Tirrén-tenger mélyén leltek fel a Mecsekben megfigyelthez hasonló életközösségeket.
2020.12.19
Együttműködési megállapodás jött létre a Széchenyi István Egyetemmel (SZE), a Szent István Egyetemmel (SZIE), a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), a Pécsi Tudományegyetemmel (PTE), illetve az Óbudai Egyetemmel (ÓE).
2020.12.14
A speciális eszköz képes jelezni és mérni azt is, hogy egy ember a mérési körülmények között mennyi hőt adott volna le, azaz, hogy esetleg fázott-e, vagy melege volt.
2020.12.08
Kortárs magyar dalok, többek között akadémikus szerzők művei is megszólaltak Wiedemann Bernadett, Tatai Nóra és Papp Viktor énekművészek, valamint Nagy Márta zongoraművész előadásában a Pécsi Tudományegyetemen.
2020.12.03
Sipőcz Győző alap és mesterdiplomáját a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának angol nyelvű programján szerezte.
2020.11.22
Nem elhanyagolható a bor kiválasztásánál a minőség mellett az ár sem, hiszen fontos érv, hogy az egyetemi bor elérhető áron legyen megvásárolható az egyetemi oktatók és hallgatók részére egyaránt.
2020.11.10
A járványt csak abban az esetben lehet megállítani, ha a lakosság egy jelentős része átesik a fertőzésen vagy kellő számú hatékony vakcina áll rendelkezésre.
2020.11.02
A Pécsi Tudományegyetem 62 helyet javítva szerepel a világ első 500 orvosképzője között.
2020.10.28
A pécsi orvosi kar területén épülő új tömb a legmodernebb technológiákat vonultatja fel, valamint kétszáz kutatóhelyet biztosít majd.
2020.10.14
Az 1984 óta megrendezett verseny célja nem programozói feladatok, tankönyvi jellegű példák megoldása, hanem egy kész programtermék bemutatása.
2020.10.10
A projekt keretében világújdonságnak számító bioinformatikai elemző programcsomag jön létre.
2020.10.07
A Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának női tagjai reggeltől késő estig komoly szellemi munkát végeztek.
2020.09.28
Az állam tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését támogatja a idén tizennégymilliárd forinttal.
2020.09.23
A Moon Bike 2020 program résztvevői a mindennapi kerékpárhasználatuk során a vállalt határidőn belül, pontosan két hónap alatt teljesítették a kitűzött célt.
2021.01.11
A szakmérnökképzésre többféle, alapképzésben megszerzett mérnöki diplomával, illetve mesterképzési szakok elvégzése után lehet jelentkezni.
2020.12.31
Egy művész három különféle, 2010 után készített alkotással vagy egy sorozatművel pályázhat.
2020.12.17
Piacképes, hétköznapi használatra tökéletesen megfelelő, és a jelenlegi egészségügyi helyzetben fontos termék jött létre.
2020.12.12
Hebling János fizikus, a Pécsi Tudományegyetem TTK Fizikai Tanszékének professzora is megkapta a díjat.
2020.12.06
A távoktatási forma lehetőséget nyújt azoknak, akik egyébként hagyományos keretek között nem tudnának tanulni, akik Pécstől távolabb élnek.
2020.12.02
Középiskolásokat is bevonnak a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar (PTE MIK) 512 LED-lámpából álló kockájának programozásába - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.
2020.11.17
Újra elindítják a dedikált „Egészségügyi Dolgozói Járatot” a jelenlegi menetrenden felüli járatként.
2020.11.03
A rovarok számos vírust képesek meghonosítani, alkalmazkodóképesek és szaporák, ezért folyamatos monitorozásuk kiemelten fontos.
2020.10.30
Egyetemi oktatók, adjunktusok, professor emeritusok részesültek az elismerésben.
2020.10.20
A pécsi intézmény az ENSZ által kidolgozott egyetemi tananyagokról folytat majd egyeztetéseket más felsőoktatási intézményekkel.
2020.10.12
Az egyetlen magyar női Euroliga-győztes tréner 2015 óta tanít a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán.
2020.10.08
Azt vizsgálják, miként lehet a tervezési és kivitelezési munkafolyamatok során az egészségre káros hatások és anyagok mennyiségét csökkenteni.
2020.10.04
Az idei eseménysorozat témakörei az Art of Ageing (Öregedés művészete) köré épülnek.
2020.09.25
A Pécsi Tudományegyetem kancellára a baranyai megyeszékhely korábbi alpolgármestere, Decsi István lesz.
2020.09.22
Az idei fesztiválon a technológia és digitalizáció, a pandémia, a család és tanulás, a hagyományok és a tehetséggondozás témái köré szerveződnek a programok.