2022.06.08
A nyertesek újításai közül kiemelték a telemedicina lehetőségének megteremtését (Debrecen), a munkavállalóknak nyújtott anonim segítséget a mentális terhek csökkentésében (Békés Megyei Központi Kórház), valamint a dolgozók mentális, fizikai, szociális jóllétének javítását, különösen a Covid-járvány időszakában (Pécs).
2022.06.01
Huszonöt kutatócsoport az új programban a korábbi kutatások teljeskörű megvalósítására, illetve új kutatási célpontok kijelölésére törekszik.
2022.05.21
Fiatal koruk ellenére a vizsgált személyeknek nagyon fontos a környezetvédelem és az egészségtudatos életmód, ennek megfelelően válogatták ki a megvásárolni kívánt termékeket.
2022.05.18
A Solar Decathlon nemzetközi építőipari innovációs verseny célja, hogy egyetemi kutatói csoportok működjenek együtt ipari partnerekkel, támogatókkal energiahatékony épületek, mintaotthonok tervezésére, megépítésére.
2022.05.05
A versenyt a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) és a Forgass a Földért Alapítvány szervezi.
2022.04.30
A fejlesztés során egy merőben új típusú informatikai rendszer valósul meg, amely lehetővé teszi az adatok jelenleginél jóval magasabb szintű hasznosítását, ezzel pedig javulhat az ellátás színvonala és rövidülhetnek a betegutak is.
2022.04.14
A jelentkezők száma 640 fővel, tehát 4,6% ponttal nőtt, és az első helyes jelentkezők száma is közel 300 fővel, 4,4% ponttal, az állami ösztöndíjas helyekre jelentkezők száma közel 800 fővel, 6,5% ponttal emelkedett.
2022.04.05
A Pécsi Tudományegyetem immár a hatodik magyarországi partnere a SZÉK-nek.
2022.03.14
A programok során nem csak neurobiológiai megközelítéseket, hanem gyakorlati, a mindennapi élethez köthető, egyéni és társadalmi hatással bíró ismereteket is szerezhetnek a látogatók.
2022.03.10
A Marketing Gyémánt díj a szakmailag kiváló marketing tevékenység elismerő védjegye.
2022.03.07
A Strabag munkájával elkészült épületben éves szinten mintegy 46 ezer beteget gyógyítanak, és több mint hatszáz hallgatót oktatnak majd.
2022.02.28
A rendezvény két napján - február 24-25. - 120 kiállító és 100 előadás várta a résztvevőket.
2022.02.26
A fejlesztések részeként egyebek mellett teljesen megújult az intézmény műtői közül kettő, azok kiszolgáló helyiségei, új - agyi infarktus megelőzését szolgáló - röntgenkészüléket vásároltak, és világszínvonalú, az agydaganatok felderítését szolgáló operációs mikroszkópot szereztek be.
2022.02.18
Az eszközzel a korábbiaknál biztonságosan, könnyebben és gyorsabban végezhetik el az erek zárását és vágását.
2022.02.15
A szívsebészet, a kardiológia és a gasztroenterológia után a traumatológia is önálló tanszékként kap helyet a zalaegerszegi intézményben mint a pécsi egyetem oktatókórházában.
2022.06.03
Kiemelt figyelmet kapott a program keretében a női hallgatók és hátrányos helyzetű csoportok hozzáférésének javítása a matematikai, természettudományos, műszaki, vagy informatikai területeken.
2022.05.30
Az első műtétekre még ebben az évben sor kerülhet.
2022.05.19
A nyári egyetemek hallgatói számos változatos kulturális programon is részt vehetnek a tanórák mellett.
2022.05.17
A biológiai védekezés során nem a szúnyogot magát irtják, hanem csak a lárva bizonyos fejlődési szakaszait szünteti meg a módszer, tehát a környezetet is védi ezáltal.
2022.05.01
A CAPTEC már hat esztendeje dolgozik egy olyan technológia kidolgozásán, amely alkalmas lehet a humán véráramban található tumorsejtek, vírusok, baktériumok célzott eltávolítására.
2022.04.27
Szentandrássy István Federico García Lorca és Francois Villon költeményeihez készített grafikai sorozatait láthatja a publikum.
2022.04.12
Tíz magyar egyetem szerepel a világ legjobbjai között: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem (SE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).
2022.03.30
A klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben.
2022.03.11
Mostantól a szántóföldi növénytermesztés mellett a szőlészeti kutatásokban, Magyarország legnagyobb szőlészeti géngyűjteményében is megjelenik a digitalizáció.
2022.03.09
A Pécsi Tudományegyetem eltökélt abban, hogy minden hallgató számára a legmegfelelőbb, egyénre szabott segítséget nyújthassa tanulmányai folytatásához.
2022.03.04
A régió intézményeinek közös érdeke, hogy elősegítsék a digitális tudáson, az új technológiákon alapuló versenyképes szolgáltatások és termelőtevékenység kifejlődését Pécsett, Baranya megyében és a Dél-Dunántúlon.
2022.02.27
A mostanihoz hasonló együttműködések nagy segítséget nyújtanak abban, hogy az egyetem tudományos és kutatási eredményei a piac számára is előnyös projektekben hasznosuljanak.
2022.02.20
A műsornak több mint 400 regisztrált résztvevője van az ország minden pontjáról, sőt több kontinensről.
2022.02.16
Videó az elmúlt év eredményeiről.
2022.02.07
A leendő pályaműnek szimfonikus zenekarra, négyszólamú vegyeskarra és egy vagy több szólistára kell készülnie.